2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 04:19 | JÚLIA, RITA

Kitől retteg Orbán Viktor?

2012. augusztus 17. | 13:17
Orbán Viktor egészen furcsán értelmezi a konzultáció szót. Nagy mellénnyel hirdeti, hogy a "nemzeti kormány" a választókkal együtt kormányoz, milliárdokat költ levelezésre, közben meg lezáratja a házánál az utcát is, és a "zemberek" elől elefántcsonttoronyba bújik - áll Török Zsolt STOP-hoz eljuttatott közleményében.

Az MSZP szóvivője szerint Magyarország miniszterelnöke, a "kedves vezér úgy küld újabb levelet a választópolgároknak, nem mellesleg több mint egy milliárd forintért (immáron ötödször), hogy még el sincs fogadva a törvény, aminek apropóján ezt teszi. De a narancsuralmi diktatúra-demokráciában ez már fel sem tűnik. Az viszont igen, hogy Orbánnak fogalma sincs arról, mi a valódi konzultáció."

A konzultációt Orbán úgy értelmezi, hogy önfényező leveleket küldözget az adófizetőknek saját pénzükön, közben pedig teljesen elválasztja magát az emberektől. Konzultálni akar, de lezáratja a háza előtti utcát, nehogy elérjen hozzá a tiltakozók hangja. Levelezget, de a terrorelhárítással erősítteti meg saját védelmét, nehogy elérjen hozzá az elszegényedő milliók, az éhező családok, az évek óta eredménytelenül munkát keresők vagy a saját falujukban kisebbségben rettegők jajszava - véli Török.

A párt ezért felszólítja Orbán Viktort, fejezze be a teljesen értelmetlen és drága levelezgetését, és adja az emberek kezébe a döntést arról, hogy ki és hogyan vezesse az országot.


  |   STOP

címkék
Orbán Viktor, konzultáció


a rovat további hírei
Pénzt és ékszert is raboltak az idős asszonyoktól Helyszínen semmisítik meg a Várbazárnál talált bombát További 1200 fős bővülést helyezett kilátásba Pintér Magyarország hárommilliárd forintot utasít vissza - hiába titkolják a valódi okot Kósa: A jövőben menekültügyi őrizetbe lehet venni bárkit egyedi döntés alapján Mindig meglógott: kamerákkal figyelte a rendőröket A kétharmados gépezet megy tovább trafikügyben: megszavazták a 10 százalékos árrést
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.