"Kapjátok be!" - Így köszöntötte Budapestet Gáspár Evelin
A sors útjai kifürkészhetetlenek. Liptai Claudia ugyanabban a török szállodában nyaralt, ahol Gáspár Győző és családja igyekezett kipihenni az elmúlt hónapok fáradalmait.
Győzikét a testvére fizette be a nem mindennapi luxusra, hogy felejtse kicsit az adócsalási ügyet, melyben ítélet ősszel várható. Claudia minden bizonnyal önerőből finanszírozta meg az idilli pihenést, ami valószínűleg sikerült is neki, hiszen tegnap délután kivirulva és jókedvűen érkezett meg kislányával a Liszt Ferenc Repülőtérre.
Ezzel szemben a Gáspár család ismertebb szekciója már jóval kedvetlenebbül húzta maga után a megrakott bőröndöket. Evelin középső ujját felmutatva lépett ki a váróba, míg Győző és Bea asszony sietős léptekkel igyekeztek elkerülni a rájuk leső fotósokat. Távozásuk után nem sokkal a családfő telefonon árulta el rosszkedvük okát.
- Az egész pihenésünk leginkább egy rémálomra hasonlított, miután idehaza megjelent egy lapban, hogy mennyibe is került az utazás. Én sosem tagadtam, hogy adótartozásom van, de ettől még a gyermekeim megérdemlik, hogy elutazzunk egy szép helyre, ha az öcsém kifizeti a költségeket. Azt olvastam odakint, hogy egy hölgynek nem tetszett, hogy hangoskodtunk. Ez baromság, hiszen a családommal mi egy külön, a szállodához tartozó villában pihentünk, teljesen elszeparálva a többi nyaralótól. Ráadásul utána érdeklődtünk, hogy az állítólagos panaszos hölgy létezik-e és kiderült, hogy az egész szezonban nem lakott náluk olyan nevű illető. Kellemetlen helyzetbe hoztak, ezért nem is pihentem ki magam! - panaszolta az Új Ásznak Győzike, aki Claudiát és a kislányát csak az étteremben látta néhány pillanatra.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
Törökország, nyaralás, luxus, szálloda, Gáspár Győző, Gáspár Evelin, Győzike, TV2, Liptai Claudia, színész, műsorvezető, showmanHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Gombos Edina ráhangolódott a második gyerekre
Bárdos András: nem lesz több gyerekünk
Nem csak Szebeni káromkodott a stúdióban
Csak a melltartótól volt hajlandó megválni
Judy férje hallani sem akar újabb gyerekről
Sötét gondolatok járnak Balázs Klári fejében
Igyekeznek szerethetően pofátlanok lenni