Zséda belső indíttatásból áll ki a nemes ügyek mellett
címlapsztori
1/10
Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda azon neves énekesek közé tartozik, akik több jó cél érdekében is tevékenykednek: 2006-ban lett az egyik legnagyobb kozmetikai cég magyarországi kampányarca, amelyben az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy a mellrák elleni küzdelemmel a nők mellé álltak. Az énekesnő kampányol a családon belüli erőszak ellen és a környezetvédelemért, a fenntartható fejlődésért is.
A tavalyi mellrákellenes kampányban harminc nőt hívtak össze, akik az élet legkülönbözőbb területein dolgoznak.
- Annyira széles spektrumot fedtünk le, hogy biztosan eljutott az üzenet, ezért vettek részt sokan a szűrővizsgálatokon - mondta Zséda, aki belső indíttatásból áll ki a nemes ügyek, célok mellett.
A családon belüli, nők elleni erőszak volt a témája 2008-as Ajtók mögött című dalának is, amely több slágerlistát vezetett, és jelölték az év klipjének a VIVA Comet díjátadón is.
- Szép belső sikert tudhatok magaménak ezzel a dallal, mert nagyon sok nő élete múlik azon, hogy merje meghozni a döntéseket, amelyek a szabadulást jelentik egy félresiklott kapcsolatból, és minőségi változást hozhat nekik és a gyerekeiknek. Amit a dal tudott, azt szerintem megtette. A mai napig nagyon sokat játsszák, úgy gondolom, ezen keresztül átment az üzenet - vallott az erőszakellenes klipről a népszerű énekesnő, aki koncertjein is gyűjtötte az aláírásokat, hogy a parlament tűzze napirendre: legyen önálló törvényi kategória a családon belüli erőszak.
Forrás: STOP/Kisalföld |
STOP

címkék
Zsédenyi Adrienn, Zséda, énekesHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kitombolta magát a magyar énekesnő
Bálint Antónia még nem döntött
Gergely Robit nagyon bántja, hogy elkésett
Tudja, hogy mit tehet meg egy híradós a stúdióban és azon kívül
Weisz Fanni szülei nem gondoltak rá
Szép kis lagzi lehetett, a vőlegény végig melózott
Eszenyi Enikő: ez igazán ritka alkalom