Hamis jogsival bukott meg a lapáncsai sofőr Villánykövesden

2020. március 26. 17:45 2020. márc. 26. 17:45

Annyi pénzért vett hamis jogsit, amiből lassan egy igazi is kitelt volna.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint közúti ellenőrzés során bukott le az a sofőr, aki hamis vezetői engedéllyel közlekedett Villánykövesden.

"Egy 19 éves lapáncsai sofőrt igazoltattak a rendőrök 2020. március 25-én 11 óra 40 perckor Villánykövesd belterületén. A férfi az ellenőrzés során átadott a rendőröknek egy ír vezetői engedélyt, amellyel kapcsolatban felmerült a gyanúja annak, hogy az okmány hamis. A gépkocsivezetőt előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként.

Kihallgatásakor a bűncselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy a hamis ír jogosítványt az interneten vásárolta 150 ezer forintért"

- olvasható a közleményben, amely szerint a fiatal ellen közokirat-hamisítás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Forrás: Pécsi STOP/police.hu