74-en fagytak meg január elejéig

2020. január 10. 10:00 2020. jan. 10. 10:00

Január 5-ig hetvennégyen fagytak meg az országban. December közepe óta duplájára emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma, addig ugyanis 37-en hűltek ki végzetesen – jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken.

A korábbinál többen fagytak meg a szabad ég alatt, de a legtöbben fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk közben, és beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az MSZF többek között annak tulajdonítja, hogy a korábbinál többen haltak meg a szabad ég alatt, hogy a hajléktalanszállók megteltek, és csak „pénzes helyek” maradtak üresen, de a rászorulók ezeket nem tudják megfizetni.

Az aluljárókból történt kitiltásukat követően sokan a főváros körüli erdőkben vertek sátrat, mások hálózsákban, pokrócba burkolózva, vagy egyszerűen ruhában igyekeznek átvészelni a fagyos éjszakákat - tették hozzá.

Forrás: Magyar Szociális Fórum