A minisztérium mégsem kérne nyelvvizsgát az egyetemi felvételihez

2019. november 6. 11:41 2019. nov. 6. 11:41

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy egyelőre még nem kellene bevezetni az egyetemi felvételihez kötelező nyelvvizsgát 2020-tól. Korábban a tanári szakszervezetek, a hallgatói képviseletek, az alapvető jogok biztosa is tiltakozott a lépés ellen.

Az MTI híre szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelménye kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.

"Schanda Tamás a szakmai rendezvényen felidézte: a kormány 2014-ben állt elő azzal a javaslattal, hogy a versenyképességi célok elérése érdekében a felsőoktatásba való felvételnek 2020-tól legyen feltétele egy középfokú nyelvvizsga megléte.

Mint mondta, akkor minden felelős partnerrel egyeztettek erről, és egyet is értettek, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy öt éve volt mindenkinek felkészülni az új szabályozás alkalmazására.

"Az elmúlt időszakban azonban különböző szervezetek keresték fel a tárcánkat, hogy a kötelező nyelvvizsga ügyében további tárgyalásokat folytassanak velünk. Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot"

- jelentette be a rendezvényen részt vevő pedagógusok előtt Schanda Tamás. Az államtitkár leszögezte: a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek"

- olvasható az MTI hírében.

A Népszava cikke szerint az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is jelezte már 2017-ben, hogy az intézkedés alapjogokat sért, nemrég pedig Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman is aggályát fejezte ki a kötelező nyelvvizsga miatt. A pedagógus szakszervezetek is tiltakoztak a bevezetés miatt, a HÖOK pedig alternatív javaslatokat nyújtott be az ügyben. A Nyelvtudásért Egysület elnöke, Rozgonyi Zoltán pedig arra figyelmeztetett, hogy ha bevezetik a kötelező nyelvvizsgát 2020-tól, akkor a felsőoktatásból 18-22 ezer diák maradhat ki. Ráadásul az Oktatási Hivatal egy korábbi elemzése is arra mutatott rá, hogy a hazai iskolai nyelvoktatás ezer sebből vérzik, miközben a nyelvoktatást megreformálását célzó idegen nyelvi stratégia sem készült el időben.

Forrás: Pécsi STOP/MTI/Népszava