Akar-e ön adósrabszolga lenni?

2020. május 29. 09:51 2020. máj. 29. 09:51

Pénteken reggel megint magához ragadta Orbán Viktor az állami rádió mikrofonját – sőt: inkább az a hír, ha időnként átadja azt a riportereknek, akik persze kérdés feltevésére nem merik használni azt – és bejelentette, hogy ismét lesz nemzeti konzultáció, sőt, már délutánra készen is lesz… Ő ugyan a kérdésekre utalt, de nyugodtak lehetünk benne: gyakorlatilag a válaszok is megvannak.

A kormányfő ezt a konzultációt, mint valami demokrácia-vívmány emlegeti, holott jól tudjuk, ennek a népszavazást helyettesítő módszernek semmi köze a néphez, legkevésbé annak a véleményéhez.

Manipuláció az egész, úgy ahogy van. Célja nem egyéb, mint minden mással az Orbán-kormánynak: egyfajta látszat fenntartása. Pszeudo-demokrácia. Most is így van, így lesz. A kormányfő azt mondja: a járványról, és a gazdaság újraindításáról fogják kikérni az emberek véleményét, miközben – ezt persze Orbán nem mondja – ugyanúgy fenntartják a rendeleti kormányzás lehetőségét, illetve a kétharmad hengerét. Másként: még az országgyűlésben ülő, nép által megválasztott képviselők véleményére sem kíváncsiak, hát még akkor az emberekére. (Meglepne, ha arról tartanának népszavazást, szükség van-e a nemzeti konzultációra, nem elutasító válasz születne.)

De hagyjuk is a nemzetinek nevezett konzultációt, mint intézményt, a miniszterelnök már eddig is, és ezután is számolatlanul költötte rá a pénzt, neki a látszatok megérnek ennyit, kiváltképp, hogy a mi jövedelmünkből finanszírozza. Mellesleg, tartalmilag pontosan annyit ér,mint ahogy erre Rényi Ádám, a főváros sajtófőnöke reagált: azt mondta, hogy miután a koronavírusról is kérdezni fogják, ő azt a választ fogja adni, hogy ne legyen többé koronavírus járvány.

Amire figyelnünk kell, az a kérdések alapján kirajzolódó szándék; vajon mit is akarna elérni Orbán Viktor. Túl a már megszokott harci játékain, azokból ugyanis sosem enged; most például az Operatív Törzs bevetési egységét hozza létre, jelentsen ez bármit. Persze, ha ez a bevetési egység egyfajta bevallása annak, hogy ez a Törzs eddig nem így működött, és elmulasztotta például a Pesti úti idősotthon lakóinak tesztelését, akkor gyorsan bólintsunk rá: hajra bevetési egység.

Félő azonban, hogy nem erről van szó, bár nem tudható, hogy pontosan miről. Abban viszont már nem lehetnek kétségeink, hogy ez a konzultáció sem maradhat Soros György támadása nélkül, illetve olyan kérdés megfogalmazása nélkül, amely még a valódi érdeklődés látszatára sem ad. Mert hát Orbán szerint különösen izgalmas lesz, az a kérdés, amely arról szól, miként fogadják el a Soros György-féle tervet, miszerint bocsásson-e ki Magyarország "örök adósrabszolgaságot eredményező kötvényt, ami sose jár le, mindig csak fizetnünk kell".

Természetesen Sorosnak nincs ilyen terve, javaslata volt, és mint ahogy erről egyszer már értekeztünk: ilyen típusú kötvénye az OTP-nek ma is létezik. Mindazonáltal egy olyan megfogalmazásra, amely tartalmazza az örök adósrabszolgaságot, milyen válasz várható. Nagyjából olyan, mint amilyet Rényi Ádámtól idéztünk. Nem akarunk rabszolgák, még kevésbe adósrabszolgák, lenni. Orbán egyébként az Unió mostani tervének, a 750 milliárd eurós piaci hitelnek megy neki; azzal riogatta a hallgatóit, hogy ha az olaszok majd nem tudják törleszteni az adósságot, nekünk magyaroknak kell helyettük megtennünk. Ilyenről persze szó nincs, az Unió olyan konstrukciót dolgozott ki, amely a járvány okozta sebeket képes kezelni, és a hitel egy része pedig vissza nem térítendő támogatásként érkezne a tagországokhoz. A magyar miniszterelnök azonban még a segítő kézre is rácsap, de csak az egyik kezével, a mert a másikat, biztosan, nyújtja a pénzért.

Hiába, egy nagy magyar nemzet, ahogy Orbán gondol a ránk, és gondolt mindig is – akkor is, amikor a „ruszkik” itt voltak – csakis így viszonyulhat az Unióhoz, és az emberekhez. Mindenkinek elszedi a pénzét, és oda és arra osztja, akinek és amire szüksége van. Ebben a halmazban mi nem vagyunk benne.

De: koronavírust biztosan nem akarunk.

Forrás: hirklikk.hu