Csak összejött a tízmilliárd forint az augusztus 20-i önfényezésre

2020. június 16. 16:34 2020. jún. 16. 16:34

Nem véletlenül nem kiabált fake-newst a kormány, amikor hetekkel ezelőtt megírtuk: a járvány kitörése után, még a veszélyhelyzet kikiáltása előtt félretettek 10 milliárd forintot az államalapító nemzeti ünnepünk ürügyén tervezett, minden eddiginél nagyobb szabású, augusztus 20-i össznépi ünneplés-fesztivál finanszírozására. Ma már tudjuk, tényleg annyiba – sőt, annál is többe – fog fájni mindannyiunknak Orbánék önünneplése-önünnepeltetése. Hétfőn ugyanis kiderült, hogy  6,575 milliárd forintot szánnak erre a célra, ma pedig az, hogy az efölött értendő tűzijáték kormány által becsült ára 1,3 milliárd forint. Miután mind a kettő nettóban értendő, így – Európa legmagasabb, 27 százalékos áfájával számolva – már meg is van a 10 milliárd.

Először a Magyar Hírlapban jelentek meg a kormány szándékai szerint hagyományteremtő Szent István-fesztivál részletei. Lesz drónjáték, légiparádé, és óriás méretű szobrok teszik még látványosabbá az ünnepet, amelynek részeként a főváros számos pontján családi programokat is szerveznek. Az eddigieknél sokkal több helyszínre terveznek programokat, rendezvényeket, végig a Duna mentén is. Lesz Magyar Ízek Utcája, az ünnepi forgatag pedig a Margit hídtól a Petőfi hídig tarthat majd. Az Andrássy úton felvonulásra készülnek, hagyományteremtő szándékkal. S megtartják a Szent Jobb-körmenetet is, 20-án este.

Hogy mindebben mi kerül nettó 6,575 milliárd forintba? Nos, azt nem tudni.

A milliárdok útja

Mindenesetre a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) által kötött, a 24.hu által megszerezett szerződés törzsszövegéből sem derül ki, hogy pontosan hol és milyen rendezvényeket szerveznek ebből az irdatlan nagy pénzből. A cikkből azt megtudhattuk, hogy a megbízás (Rendezvényszervezési és komplex kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Zrt. részére a Szent István Napi ünnepségsorozat kapcsán) értékének 70 százalékát az NKH köteles kimeríteni, a fennmaradó 30 százaléka opciós. A nyertes az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. „A feladat annak a 30 milliárd forintos rendezvényszervezési keretmegállapodásnak a része, amelyet a Rogán Antal tárcája alatt működő kommunikációs hivataltól nyert el a műsorszóró tavaly nyáron. Alvállalkozónak a cég akkor a tízmilliárdos állami kommunikációs megbízásokat elnyerő Balásy Gyula cégeit, illetve a Fidesz kedvenc őrző-védőjeként ismert Valtont vonta be.

A szokásos ár hétszeresét fizetik ki

Az mára derült ki – szintén a 24.hu-nak köszönhetően –, hogy a tűzijátékra nettó 1,3 milliárd forintot becsül a kormány, pontosabban az NKH, ahogy az az Elektronikus Közbeszerzési  Rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetből kiderül. Legalább azt lehet tudni – pontosabban Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója állítja –, hogy az összegből Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható.

A megbízást hirdetmény nélküli eljárásban pályáztatták meg. Három vállalkozást kértek fel ajánlattételre, s talán nem meglepő módon, mind a három ismerős lehet a Rogán Antal minisztériuma alatt működő NKH háza tájáról – írja a portál. Az egyik az Antenna Hungária Zrt. (ld. fent); a másik a Valton-Sec Zrt. kisebbségi tulajdonosa Bessenyei István, aki az üzlettől a lakhatásig változatos területeken segíti a – mára már egykori – Rogán-házaspárt; a harmadik pedig a Network 360 Reklámügynökség Kft., amely annak a Csetényi Csabának a cége, aki amellett, hogy Rogán Antal egykori, Pasa Parki szomszédjaként ismert, hosszú éveken át milliárdos tételben kapta a megrendeléseket az NKH-tól.

 

Tavaly és az azt megelőző évben – ahogy a Hírklikk korábban megírta – a félórás tűzijáték 222-222 millió forintba került.

Lesz-e tűzijáték a Lánchídról és környékéről?

Ahogy tehát jelezték, a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható a fény- és tűzijáték. „A kormány augusztus 15. és 20. között a fél várost le akarja foglalni saját céljaira. Tényleg a fél várost, az Alkotmány utcától a Vörösmarty térig, 60 elemű listát kapott erről a Fővárosi Önkormányzat” – tudhattuk meg a főpolgármestertől. Karácsony Gergely Facebook posztjában azt elmondta, hogy a lefoglalás a Lánchídra is vonatkozna.

Ám kérdés, hogy ez megvalósulhat-e. Ugyanis Karácsony tudatta: „határozottan ellenezzük, hogy a hídon és annak környékén bárki bármilyen pirotechnikai eszközt használjon. Ezt világossá tesszük a látványpolitikai szervezőinek is, azon leszünk, hogy ezt megakadályozzuk”.

Meg is indokolta, hogy miért. „A Lánchídról szóló mérnöki jelentés világossá teszi, hogy a híd állapotának változásához, a híd bevonatának állagromlásához, a rozsdásodáshoz jelentős mértékben járultak hozzá az augusztus 20-i tűzijátékok” – írta, hozzátéve, hogy „ezt a részt valamiért eddig nem idézték a Lánchídból politikai fegyvert kovácsolni akaró kormányemberek”.

Végül leszögezte: „Akinek valóban fontos a Lánchíd, az a felújítás előtt már nem szervez se rajta, se a közelében tűzijátékot”.

Fillérre megvan a tízmilliárd

Miután mind a Szent István fesztiválra, mind pedig az augusztus 20-i esti tűzijátékra kiírt, azaz immár dokumentált  összeget nettóban adták meg, az általános forgalmi adót is beleszámítva már szinte fillérre pontosan ki is jön a 10 milliárd forintos bruttó ár – ahogy attól a Hírklikk egy hónapja beszámolt, amikor azt írtuk: „már a koronavírus-járvány kitörése elején, a veszélyhelyzet kihirdetésével egyidőben, félretett a kormány 10 milliárd forintot az augusztus 20-i, minden eddiginél nagyobb szabású össznépi ünneplés-fesztivál finanszírozására”.

Akkor nagyon sokan felszisszentek, hitetlenkedtek az összeg hallatán. Ugyanakkor a kormány nem foglalkozott a hírrel, még azt sem sütötte rá, hogy álhír lenne.

Most már tudjuk, hogy miért.

Forrás: hirklikk.hu