Deutsch a szamárpadban

2020. december 17. 15:03 2020. dec. 17. 15:03

Brüsszeli források szerint a Deutsch Tamás kizárására irányuló szavazásra vonatkozóan a halasztáskérés Berlinből érkezett, mivel egy újabb konfliktus veszélybe sodorná a német uniós elnökség eredményeit, vagyis az újjáépítési csomag ratifikálását, de a brexit, illetve a koronavírus miatti törékeny helyzet sem kedvez egy esetleges újabb – feszültséget eredményező - procedúrának. A 23 fős CDU képviselőcsoport eddig is megértő volt a Fidesz iránt, márpedig a német delegáció az Európai Néppárt (EPP) legfajsúlyosabb csoportját adja (15,5 %), a CDU és a CSU együtt 29 képviselőt biztosítanak a frakciónak.

Hosszú vajúdás után tehát úgy döntöttek az EPP képviselői, hogy nem szavaznak a gestapózó és ÁVH-zó D. Tamás kizárásáról és - áttételesen – a Fidesz sorsáról. Volt nagy nekibuzdulás és aláírás gyűjtés Deutsch eltávolításáért, de amikor a döntés kapujába értek – vélhetően német nyomásra – elálltak a magáról többször megfeledkező Deutsch kipenderítésétől. Pedig Deutsch durva sértései és hazugságai elsősorban éppen a CDU-CSU pártszövetség tagjai ellen irányultak, és a német frakcióvezető (M. Weber) eljárását hasonlította a náci titkosrendőrségéhez. Aztán kétszer bocsánatért esdekelt a megtévedt magyar, és könyörgése végül megértésre talált.

Deutsch – legalábbis időlegesen – megmenekült, de a gyalázatos billog rajta maradt. Az elmúlt hetek (is) igazolták, hogy Deutsch Tamás alkalmatlan hazánk képviseletére.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy ez a „lézengő ritter” nem csak pártjára, hanem hazánkra is szégyent hozott és hoz, mivel a kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetség európai parlamenti delegációjának vezetője. Kiemelt státuszában első osztályú diplomataként kellene viselkednie, ehelyett ápolatlan külseje mellett ostoba megnyilvánulásaival rontja Magyarország hírnevét.

Tevékenysége valamennyiünk számára káros, nyilatkozatai és twitter üzenetei egyaránt nélkülözik a megfontoltságot és a szellemességet; közleményei alpári stílusban fogalmazódnak. Csak emlékeztetőül: „Ki a f@sz az a Thomas Melia? Minek kell naponta adnunk a sz@rn@k egy pofont?”  (T. Melia az USA egykori helyettes külügyi államtitkára) Mindezt azért tartottam szükségesnek felidézni, mert D. Tamás nem az elmúlt napokban szólta el magát először, hanem az útszéli hangnemet már régóta kedveli, és nem most vette fel a repertoárjába.

Deutsch hosszú idő óta közönséges és durva, ezzel leplezi felkészületlenségét. Szerda este aztán megtudtuk, hogy az EPP fekete bárányát ugyan nem zárták ki, de megtiltották neki, hogy a pártcsalád nevében felszólaljon, hogy ügyek előadójaként dolgozzon és, hogy hivatalos tisztséget töltsön be az Európai Parlamentben. Ez utóbbi egyben azt jelenti, hogy Deutsch a Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság alelnöki posztjától is búcsúzhat. A jogfosztott Deutsch még mindig nem érti a történteket, ezt a leghitelesebben legújabb bejegyzése igazolja: „Én szeretem az Európai Néppártot.” A Néppártiak viszont nagyon nem kedvelik Tamásunkat, és 133:6 szavazati aránnyal kiültették a szamárpadba. Ott talán csöndben marad, és meghúzza magát.

Deutsch tehát – korlátozott jogkörrel, de - maradhat az EPP képviselő csoportjában. Álláspontom szerint ebben a helyzetben Deutschnak azonnal mennie kellene a Fidesz-KDNP EP frakciójának éléről, hiszen bornírt nyilatkozatával tovább rontotta pártja pozícióit, és méltatlanná vált tisztségére. A magyar képviselő csoportban ott ül Gál Kinga, Győri Enikő (korábbi nagykövet majd külügyi államtitkár) és Gyürk András, akik egészen más minőséget képviselnek, mint ez a szédelgő Twittermann. A botránysorozatból (eresz, drog, Gestapo, ÁVH stb.) – a sok szégyenkezés után – legalább annyi hasznunk legyen, hogy a legnagyobb magyar EP delegációt a jövőben ne egy befolyás nélküli politikai antitalentum vezesse, hanem tapasztalt és megfontolt diplomata.

Forrás: hirklikk.hu