Egy libsi elégedetlen panasza
Nem tudom, hogy ezt most a keresztény elégedetlenség számlájára kell írnom, vagy egyáltalán hova. Nyilván kereszténynek kell lennie, mert hát Orbán mondta, márpedig ő, mint tudjuk, ősidők óta keresztény (Ezek az ősidők nála valamikor a kilencvenes éve közepe tájától számít, de ezen most ne akadjunk fenn…) Szóval a miniszterelnök fejtette ki, hogy kétféle elégedetlenség van, és nyugalom, mindjárt rákanyarodok arra, hogy miért vettem elő most ezt az orbáni interjút.
Tudják, arról az interjúról van szó, amit a Nemzeti Sportnak adott, azon belül is annak főszerkesztőjének, aki igazán szívesen játssza el a mikrofonállvány szerepét, de most ezt is hagyjuk. Legfeljebb annyiban érdekes, hogy a „kolléga” nem tartja fontosnak, hogy rákérdezzen, magyarázatot várjon egy-egy értelmetlen mondatra. (Igaz ez esetben elég zilált lett volna ez az írás, mert hát elég kevés olyan mondata volt a kormányfőnek, amely tiszta és érthető volt…)
De ezek közül is kiemelkedett, ez az ominózus keresztényi fogalmazvány, amit most – a hitelesség kedvéért – ide is másolok: „Van egy libsi elégedetlenség. Az egy nyegle, semmi se jó, ez is rossz, az is rossz. És persze mindig valaki más tehet arról, hogy az rossz. De van egy keresztény hagyománya is az elégedetlenségnek, és ez él Magyarországon. Én ehhez tartozom, állandóan elégedetlen vagyok: ez is jó, mert hat, az nagyon jó. De lehetne hét is, nem? Meg lehetne nyolc”.
Ugye a szövegből kiderül, hogy az olimpiáról van szó, amire, ha lesz még itt helyem, visszatérek. Most azonban maradjunk ennél az árnyalt (?) zsidózásnál, hisz ki ne tudná, hogy – Csurka óta különösen – a libsi a zsidók álcázott megnevezése volt, annak kikerülése, hogy a megszólalót bárki antiszemitizmussal vádolhatná. Nos, nekem eszembe se jut ilyennel támadni Orbánt, ugyanakkor végképp nem értem a gondolatot, a libsi elégedetlenséget, akiknek semmi se jó, szemben a keresztényi elégedetlenséggel, ami viszont előre visz.
Nem röstellem leírni: ez úgy hülyeség, ahogy van, és ekkor kellően jóindulatú voltam, hisz a riportalanyt felmentettem a zsidózás vádja alól.
Ám: mégis vegyük egy pillanatra komolyan, hogy van ez a kétféle elégedetlenség. És akkor itt térek rá az igazi témámra. Vajon hova sorolajam azok a lépéseket, amelyeket az elmúlt napokban a kormány megtett. Hova soroljam Iványi Gábor üldöztetését, és ezen belül vajh miféle elégedetlenség az, amely többszáz gyereket és szüleiket lehetetleníti el. Miféle kereszténységből fakadó elégedetlenség az, ha egy-két nappal az iskolakezdés előtt borítanak fel egy rendszert, üldöznek el vidékre és ki tudja, hova hátrányos helyzetű gyerekeket? Ez tényleg előre visz? Ez lenne az a fajta keresztényi elégedetlenség, amelyről hogyan is fogalmazott Orbán? Így: „De van egy keresztény hagyománya is az elégedetlenségnek, és ez él Magyarországon. Én ehhez tartozom, állandóan elégedetlen vagyok: ez is jó, mert hat, az nagyon jó.”
Nagyon jó. Ízlelgetem a szavakat, a Vezér gondolatait. Vajon milyen jó származik abból, ha lehetetlen helyzetbe hozok gyerekeket, családokat?
És folytathatom a sort: milyen erény mutatkozik meg abban, ha kihajítok egy iskolaigazgatót, mert mást gondol, mint a kormány? És milyen következtetés vonható le abból, ha egy hatalom még egy életbe sem lépett jogszabály alapján büntet? Ezt írja elő a keresztényi hit? Azt, hogy ne kíméld a környezeted, csak a te akaratod érvényesüljön? És ez most nem arról szól, hogy legyen-e telefon a diákok kezében, táskájában az iskolákban? Messze nem arról, Hanem arról, hogy kíváncsi vagyok-e más véleményére, meghallgatom-e őket, kötök-e kompromisszumot, érdekel-e, hogy más mit gondol, ahogy azt egyébként a libsi és keresztényi tanítás egyaránt fontosnak tartja.
De menjünk tovább: milyen erkölcsi felfogás indokolja a gyermekvédelemben dolgozók vegzálását? Valóban ez lenne a megfelelő útja a pedofília kiszűrésének? Amúgy nem inkább az, hogy egyszer végre a kormányzat bevallja: miért is adott kegyelmet egy pedofilt segítő személynek, és miért tüntette ki magát a pedofil személyt?
Ezek mind-mind a keresztényi elégedetlenségből fakadnak? Mert ha így van, akkor én vállalom: libsi elégedetlen vagyok. Mindennel elégedetlen. Főként azzal a rendőrállammal, amely felé haladunk. Illetve már meg is érkeztünk.
De mi is várunk attól a Vezértől, aki immár csak utasításokban és szankciókban tud gondolkodni. Illetve már nem képes disztingválni sem. És itt térek vissza a kezdetben idézett interjúhoz. A szöveg végén Orbán Viktor, miután túljutott az összes keresztényi elégedetlenségén, egy szóval üzen a sportminiszternek: maradhat.
Én mást üzennék Orbánnak. De az már libsi elégedetlenség lenne.
