Hét módja van a független sajtó elnyomásának

2020. március 10. 16:16 2020. márc. 10. 16:16

A sajtószabadsággal kapcsolatos, másfél évig tartó, évtizedeket felölelő kutatást végzett a Társaság a Szabadságjogokért. Bodrogi Bea, a szervezet jogásza a Klikk TV műsorában számolt be az eredményekről.

Bodrogi szerint a hatalom egyik eszköze a független sajtóval szemben, hogy az állami intézmények és cégek vagy semmilyen, vagy semmitmondó információkat adnak az újságírók kérdéseire. Korábbi cikkünk pontosan illusztrálja, hogy az utóbbi hogyan történik.

A kutatásban jelenségek szerepelnek – mondta Bodrogi Bea arra kérdésre, hogy foglalkoztak-e konkrét esetekkel. Ezekhez azonban sok konkrét eset kapcsolódik, például az újságírók kiszorítása a parlamentből. Erről kijelentette, hogy nem csak mai probléma, hanem több évvel ezelőtt kezdődött, de odáig fajult, hogy ma már csak egy kordon mögül készülhetnek interjúk és felvételek, ami nonszensz, mert a közvélemény ennél többet kíván.

A teljes kutatási anyag hétféle jelenséget tár fel a fent vázolt helyzetektől egészen az fizikailag erőszakos fellépésig.

Tizenöt éve foglalkozunk újságírókkal, szükség esetén jogi képviseletet biztosítunk nekik, tehát tudtunk a problémáról. A mostani kutatás célja az volt, hogy minden szeletét feltárjuk – mondta a TASZ jogásza.

A teljes interjúból – amely megtekinthető a Klikk TV oldalán - kiderül többek között, hogy minek alapján tekinthető függetlennek egy médium, Budapesten vagy vidéken rosszabb-e az ellenzéki sajtó helyzete, és hogy van-e az önkormányzatoknak sajtó-feketelistája.

Forrás: hirklikk.hu