Kásler ágycsökkentésének halálos áldozatai

2020. április 28. 18:46 2020. ápr. 28. 18:46

„Tíz betegből kilenc már meghalt azok közül, akiket a közelmúltban hazaküldtek a fővárosi kórházakból”- nyilatkozza portálunknak Németh Athina ápoló, aki az elbocsájtottak közül tíz súlyos beteg ellátását ingyen vállalta. Mint ismeretes a kormány 38 ezer kórházi ágyat szabadított fel, számítva a koronavírus-járvány berobbanására.  Az intézkedés bejelentésekor Müller Cecília tisztifőorvos azt állította, hogy senkit nem küldenek haza, akinek ebből egészségkárosodása lehetne. Ezzel szemben, mint Németh Athina, ápoló portálunknak elmondta, mára tíz utcára tett emberből 9-en szörnyű kínok között haltak meg.

A tragédiára úgy derült fény, hogy Németh Athina egykori mentős tíz család segítségére sietett, miután súlyosan beteg hozzátartozóikat a kórházakból Kásler Miklós miniszter leghatározottabb utasítására hazaküldték. Az ápoló az egyik Facebook-csoportban ajánlotta fel a segítségét azoknak, akik ezt kérték. A mindkét lábát amputál asszonyt két nappal az operáció után küldték haza, egyébként a tíz emberből egyedül ő maradt életben, mert szerencsére első próbálkozásra sikerült elhelyezni a Mazsihisz szeretet-kórházában.

A fennmaradó kilenc betegből egyébként nyolcat a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház küldte haza. A kórház közleményében az áll, hogy kizárólag olyan páciensekről van szó, akik ápolása egyébként otthon is megoldható. Továbbá a kórház vezetése azt állította, hogy az ápolásra szorulókat a megfelelő receptek kiadásával, valamint az első munkanapig elegendő gyógyszerekkel ellátva bocsátotta el.

Ezzel szemben Németh Athina azt tapasztalta, hogy a hazabocsájtottak között akadt olyan pelenkázásra szoruló, akit pelenka nélkül engedtek haza, s nem kapott receptet sem. Ezeket végül a háziorvos pótolta. Az első körben elhunyt három beteg közül az egyik holttest mellett az ápolónak hat órát kellett várakoznia, hogy az ügyelet kiérkezzen. Akadt olyan beteg, akit a rokonság képtelen volt megmozdítani, mert a testsúlya 140 kilogramm feletti volt. Az ápoláshoz nélkülözhetetlen emelőgép csak akkor érkezett meg, amikor a beteg már elhunyt.

Hosszú ideig súlyos állapotban volt öt tumoros beteg – nyilatkozza Németh Athina. Az egyik nem kapott levegőt, holott oxigénre lett volna szüksége, amit a kórház nem biztosított, s nem is írta fel. Az ápolónak a kapcsolatain keresztül sikerült életmentő oxigént szerezni. Akadt olyan beteg is, aki nyitott hassal érkezett haza.

De volt olyan beteg is, akinek a végbelét sztómazsákkal kivezették, de a rokonság nem tudta, hogyan kell ezt kezelni, használni, cserélni, mert a kórházi elbocsájtáskor ezt nem mutatták meg, holott kötelező lett volna, hisz másként képtelenség ápolni a beteget. Szüksége lett volna arra is, hogy injekcióban vérhígítót adagoljanak, szerencsére Németh Athina naponta gondoskodik erről is, mert a beteg nem képes megmozdulni. A kórházi elbocsájtás során azt sem közölték a hozzátartozókkal, hogy a betegnek van-e szüksége további kezelésre. És ha igen, akkor hová fordulhatnak.

Egy máj-tumorban szenvedő beteg zárójelentésére – Németh Athina szerint – azt írták rá, hogy saját kérésére engedték haza. Ami azért meglepő, mert a család gyanúja szerint az illető májkómában van. Ami azt jelenti, hogy a máj rendellenes működése miatt a szervezetben megjelennek a mérgező anyagok, amelyek kómát és tudatzavart okoznak. Így aztán érthetetlen, hogy a beteg hogyan kérhette az önkéntes távozás lehetőségét.

Az egyik vesedaganatos beteget mentővel küldték haza, a hozzátartozókat pedig telefonon értesítették, hogy a súlyos állapotban lévő rokon rövidesen hazaérkezik. Csak a zárójelentésből derült ki, hogy a beteg tumoros, ezt korábban az orvosok nem közölték, s csak később derült ki az is, hogy a betegnek fel nem fedezett mélyvénás trombózisa is van.

Magyar György ügyvéd korábban a portálunknak arról beszélt, hogy az említett esetekben polgári peres eljárásban lehet perelni a kórházakat kártérítésért. Sőt, szerinte veszélyeztetés miatt büntetőjogi felelősség is felmerül, ha a kórházak megszegték a kötelezettségüket. Ez persze aligha segít azokon, akiknek a halálos betegek ápolása szakadt a nyakukba. 

Németh Athina – aki minden esetben ingyenesen segítette a betegeket és a hozzátartozókat – valamennyi zárójelentésről másolatot készített, még arról is, amit különös módon kézzel írtak, s szinte olvashatatlan volt. A dokumentumokat kiegészítette saját tapasztalataival, s a hozzátartozókat ügyvédhez küldte, aki az elhunytak ügyében rövidesen pert indíthat a felelősök ellen. Azt nem tudjuk, hogy Kásler Miklós köztük lesz-e.

Forrás: hirklikk.hu