Kunhalmi: az ország változást szeretne, és a győriek sem maradhatnak ki ebből

2020. január 25. 12:02 2020. jan. 25. 12:02

Két világ közötti választásról szól a vasárnapi időközi polgármester-választás Győrben, ahol a tisztább, korrupciómentes, szebb és gazdagabb utat Pollreisz Balázs, az ellenzéki összefogás jelöltje képviseli - hangoztatta az MSZP választmányi elnöke szombaton sajtótájékoztatón, a győr-moson-soproni megyeszékhelyen.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy ha a győriek elég bátrak, és követik Szombathely, Miskolc, Pécs és Budapest példáját, akkor a Fideszt elhagyva átállhatnak a köztársaságpártiak oldalára, és a tisztább közéletű, korrupciómentes országért léphetnek fel.

Az országban változás van, az október 13. óta tartott 12 időközi önkormányzati választásból kilencet az ellenzék nyert meg. A Fidesz ott is elveszti már a választásokat, ahol korábban nagyon szoros volt az eredmény. Ez azt mutatja, hogy az ország változást szeretne, és a győriek sem maradhatnak ki ebből - mondta.

Győr elvesztette becsületét, méltóságát és erkölcsi tartását - utalt a Borkai-ügyre a politikus, hozzátéve, hogy a Fidesz már egy évvel ezelőtt is tudott a polgármesterről készített videofelvételről és a korrupciós szálról.

"Kizártnak tartom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ne tudott volna róla. Miért hagyta állva Borkait a Fidesz?"

- tette fel a kérdést. Hozzátette: "csak a vak nem látja", hogy a Borkai-ügy szálai összefonódnak a Fidesszel.

Nincs két Fidesz, a győri fideszes önkormányzati képviselők eddig is megszavaztak mindent Borkai Zsoltnak. Pollreisz Balázs a "kassza őre lesz", vigyázni fog arra, hogy a polgárokhoz, és ne a Fidesz zsebébe jusson az, ami a győrieké - mondta.

Pollreisz Balázs, az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP győri polgármesterjelöltje hangoztatta: vasárnap a győriek arról dönthetnek, hogy becsületes, tisztességes, átlátható, vagy zavaros, a körülményeket fedező és az előző évek vélhetően negatív, korrupciógyanús ügyeit inkább elrejtő városvezetést szeretnének-e.

Nemény András, Szombathely polgármestere, a Baloldali Önkormányzati Közösségek (BÖK) elnöke elmondta: Pollreisz Balázs megválasztása esetén bizonyítani fogja, hogy lehetséges kialakítani egy levegőjében, utcáiban és közéletében is tiszta várost.

Forrás: Pécsi STOP/MTI