Kuss, mi nemzeti konzultációval védekezünk a vírus ellen!

2020. június 29. 17:51 2020. jún. 29. 17:51

Kásler Miklós sajtótájékoztatón közölte, hogy a nemzeti konzultációra azért volt szükség, hogy a kormány hatékonyabban védekezhessen a koronavírus járvány ellen. Mondhatták volna ezt korábban is, akkor nem így állunk hozzá a dologhoz. Mert valljuk be, sokat akadékoskodtunk, amikor azt mondtuk a nemzeti konzultációnak nevezett agyrémre, hogy demagógia, pénzkidobás és parasztvakítás, vagyis, teljesen fölösleges ostobaság, amihez képest Müller Cecília nyunyókája is hasznos információnak számít.

Vagyis, a nemzeti konzultáció is olyan, mint a tízparancsolat. Amelyről Kásler miniszter egyik első megszólalásában nem kevesebbet állított, mint azt, hogy ha a tízparancsolat szabályai szerint élnénk, egy sor halálos betegség megelőzhető lenne. Valljuk be, ez nem akkora ostobaság, mint amilyennek elsőre látszik, hanem még annál is nagyobb. Ezzel együtt meg kell dicsérnünk Kásler minisztert, aki megtehette volna, hogy csak szűk körben, az övéi között osztja meg ezt az okosságot, s bennünket, akik a politikai paletta másik oldalán állunk, kihagy a jóból.

Persze, ha így áll a dolog, vagyis, hogy a nemzeti konzultációra – Orbán Viktor levelével súlyosbítva – a vírus elleni védekezéshez volt szükség, akkor mire kellettek a fürkészek és portyázók, akiket Orbán miniszterelnök elküldött a szélrózsa minden irányába. Lehet, hogy az ő erőfeszítésük teljesen fölösleges volt, és jobban tették volna, ha odahaza maradnak a helyükön, nevelik a gyerekeiket, vagy, ha ezt már nagyon unják, akkor mindenféle kínai mütyürök hajkurászása helyett nemzeti konzultációs kérdéseket gyártottak volna. Lehet az is, hogyha a miniszterelnök nem tizenhárom kérdést tesz fel a polgároknak, hanem ennél jóval többet, akkor még a mostaninál is eredményesebb lehetett volna a vírus elleni védekezés.

Azért az valahol elgondolkodtató, hogy Kásler miniszter állítása szerint a kormány a védekezés miatt kérdezi meg a polgárokat. Tőlünk vár választ arra, hogy mennyit kell tesztelni, hány ágyat kell felszabadítani? És ha azt válaszoljuk, mert éppen vicces kedvünkben vagyunk, hogy ugorjanak a kútba, akkor beleugranak?

Egyébként az sem piskóta, hogy amikor a miniszter úr bénázásait bírálja az ellenzék, rögtön jön a válasz a Fidesz valamelyik nagyágyújától, hogy Kásler úr nemzetközi hírű tudóas és jól vezette a rábízott intézetet. Nem ez volt a kérdés. Nem ezt kérdeztük, mert a vírust sem az érdekelte, hogy Kásler úr jó onkológus-e és nemzetközi hírű tudós, vagy mindkettőnek csapnivaló. Ha valaki jó villanyszerelő, de pocsék gulyáslevest főz, akkor nehogy már meg kelljen dicsérni azt a förmedvényt, amit étel gyanánt kotyvasztott.

Forrás: hirklikk.hu