Orbán megvéd a koronavírustól

2020. február 29. 13:46 2020. feb. 29. 13:46

Pénteken megint elfoglalta az állami rádiót a miniszterelnök; a médiahatóságnak még egyszer sem jutott eszébe, hogy figyelmeztessen: nincs ez így jól. Mi is szép lassan megszoktuk, hogy ez így megy, kvázi beleegyezésünket adtuk ahhoz, hogy a kormányfő kisajátítsa a közrádiónak nevezett valamit, és ott mikrofonállványok előtt mondja el azt, amit éppen kedve tart.

Szidhatja kedvére az ellenzéket, a civil szervezeteket, az Európai Uniót, az ügyvédeket és a bíróságokat, lázíthat a cigányok, vagy az elítélteket. Nincs, aki ellentmondjon neki, vitatkozzon vele, netán feltegyen olyan kérdést, amely kizökkenthetné őt aktuális gyűlöletkeltéséből.

Régen nincs már szó kiegyensúlyozottságról, vagy egyharmad kétharmad arányról ellenzék és kormány megszólalásai között, de még csak arról sem, amivel a médiafelügyelet védekezni szokott: ők nem egy-egy műsorszámot értékelnek – ahogy ezt mondták a legendás Karácsony Gergely televíziós interjú kapcsán -, hanem az egész folyamot.

Mi ezt a választ is elfogadtuk, lenyeltük, noha pontosan tudjuk róla, hogy szemenszedett hazugság. Az állami rádió és az állami televízió összességében is részrehajló, kiszolgálója az aktuális hatalomnak. Ha úgy tetszik: Orbán Viktor szócsöve.

És ezt használja, ki is használja. A legutóbbi megszólalása sem különbözött a többitől, mint ahogy a riporteri magatartás sem. Új vonásként pusztán azt említhetjük, hogy Orbán szóba hozta – szóba hozatta, mert itt a rádióban csak arról lehet beszélni, amit ő előre egyeztetett; semmi váratlan húzás, semmi váratlan kérdés -, szóval szóba jött a koronavírus is.

Merthogy immár a WHO szerint is világjárvánnyal van dolgunk, és egy-két hét bagatellizálás után már a miniszterelnök is komoly problémaként beszélt róla. Két hete, a parlament nyitónapján is fontosnak tartotta az ügyet, olyannyira, hogy nem is állt az országgyűlés elé, mondván, most Kásler Miklósnak kell a képviselők előtt számot adnia a helyzetről. Ezért aztán ő be sem ment a T.Házba, de – feltehetően – azért még sem tarthatta annyira lényegesnek a koronavírus okozta pánikot, ha egy nappal korábban, az úgynevezett évértékelő – házi politológusai szerint: országértékelő – beszédében szóba sem hozta a járvány ügyét.

De ne legyünk elégedetlenek; mindennek eljön az ideje. Orbán szempontjából most jött el, pénteken, amikor megkaparinthatta a Kossuth Rádió mikrofonját. És el is igazított bennünket, mégpedig emígyen: a koronavírus minden figyelmet magához vont, de a történelmi kihívás az maga a migráció. És ez utóbbiban máris cselekedett: a Törökország megnyitotta új probléma, azaz a menekültek szabad áramlásának megoldójaként.

A mi miniszterelnökünk máris kapcsolatba lépett a török Erdogan elnökkel, alarmírozta a V4-ek vezetőit, mintha tényleg ezeken az országokon múlna az újabb menekülthullám megakadályozása. Pontosan tudjuk, hogy nincs így, eddig se volt, a helyzet kezelésének inkább csak akadályát képezik azok az országok, amelyek nem a közös megoldásban gondolkodnak. Ráadásul – tudom, csúnya dolog, amit most írok –Orbánnak kapóra jön a török politika változása; most nem tűnik legalább üres beszédnek a migránsozása.

Látjuk, most is: a koronavírus terjedését másodrendű problémaként említi. Méghozzá olyan problémaként, amelynek megoldását ugyan még senki nem látja a világban, de nekünk, magyaroknak, nincs okunk az aggodalomra. „Bízzanak a hatóságokban, az egészségügyi szakembergárdában, bízzanak a rendőrségben. “Bízzanak bennem is” – fogalmazott a miniszterelnök. Vagyis a mi Vezérünk ott áll a vártán, és meg fogja akadályozni a koronavírus hazai elterjedését, csak az kell hozzá, hogy bízzunk benne. A bizalomnak persze fontos része, ha támogatjuk a migránsok elleni lépéseit is, ha ugyanis nem ezt tesszük, ezek a migránsok biztosan behurcolják Magyarországra a vírust. Még szerencse, hogy van nekünk egy Orbán Viktorunk.

Forrás: hirklikk.hu