Parragh kontra Nagy

2020. augusztus 12. 16:47 2020. aug. 12. 16:47

Semmilyen egyeztetés nem előzte meg a több százezer KATA-s vállalkozót érintő adószigorítást, az MKIK nevében egyedül Parragh László képviselte a véleményét - fogalmazott a vele készített interjúban Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. Nagy Elek szerint korrigálni kéne a szigorítást, jelenleg konzultációt folytatnak a vállalkozásokkal. A budapesti vállalkozásoktól Parragh László javaslatának törvényi elfogadása után spontán módon viszont tömegesen érkeztek elkeseredett panaszlevelek, melyek értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt, miszerint a kamara országos elnöke javasolta az adó megemelését. (novekedes.hu)

A KATA - szisztéma mostani módosításának értékelését már több portál (a Hírklikk is) elvégezte. Egységes vélemény alakult ki a kisvállalkozók számára hátrányos korrekcióval kapcsolatban: a Parlament által már elfogadott - idevonatkozó – törvényjavaslat úgy rossz, ahogy van. Nagy Elek, a BKIK elnöke ezt az álláspontot megerősítette. Az erdélyi származású és köztudottan nem a baloldalhoz kötődő milliárdos vállalkozó bírálata tehát nem politikai számításból született, hanem – reményem szerint - szakmai megfontolásból.  Nagy Elek egyébként nem kispályás játékos: napjainkban érdekeltségeihez tartozik a BÁV és a FŐTAXI, és egy 100 ezer négyzetmétert meghaladó kereskedelmi ingatlan-portfólió. A BKIK érdekkörébe hozzávetőlegesen 300 ezer fővárosi vállalkozás sorolható, így egyáltalán nem közömbös, hogy miként vélekedik az elnökük egy jelentős szabályozási változásról. A BKIK és az MKIK belső viszonyait ugyan nem ismerem, de a testületi munka területén szereztem némi jártasságot az elmúlt évtizedekben.  Kérdéseim tehát nem a jogszabályra, hanem a kamarai eljárási rendre vonatkoznak.

1. Megvitatta-e a 40 tagú MKIK Elnöksége (amelynek Nagy Elek is a tagja) a Parragh féle indítványt? Ha igen, milyen értelmű testületi döntés született? Ha nem volt terítéken e fontos kérdés, akkor ez a tény nyilvánvalóan az operatív irányító testület megkerülését jelentette.  

2. Az MKIK Elnökségi ülése előtt kikérték-e az önálló jogi személyiséggel rendelkező területi/megyei kamarák véleményét, ha igen, azok milyen álláspontot képviseltek? Támogatták vagy ellenezték a Parragh-féle koncepciót?

3. Milyen mandátummal tárgyalhatott Parragh László a kormányzat képviselőivel? Tényleg lehetséges, hogy az MKIK elnökének fejéből pattant ki a KATA-sokkal való „leszámolás” ötlete és „egyszemélyes zenekarként” előadta a nyíltan vállalkozásellenes ötletét?

4. De az is lehet, hogy nem Parragh találta ki ezt a zagyvaságot, hanem a gazdasági kormányzat. Előfordulhatott, hogy az önkormányzatiság elvén működő köztestület (MKIK) első számú vezetője nem a gazdaság és a vállalkozások szempontjait mérlegelte, hanem a végrehajtó hatalom utasításait tartotta szem előtt, és annak megfelelően „muzsikált”?

5. A Nagy-interjú tanúsága szerint számos fővárosi vállalkozó úgy érzi, hogy Parragh elhíresült KATA - javaslata rontja vállalkozása pozícióit, ezért fordultak elkeseredetten a budapesti kamara (BKIK) elnökéhez. Mit tud tenni jelen helyzetben tenni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke? Nyíltan konfrontálódik az országos vezetővel (Parragh Lászlóval), vagy ügyesen oldalazva – a vidéki kamarák támogatásával – külön tárgyalásba kezd a jogalkotókkal a szigorítás feloldása érdekében? 

2020. őszén a kereskedelmi és iparkamarában teljes körű tisztújítás lesz.  Ennek a folyamatnak érdekes színfoltja a mostani BKIK - MKIK meccs, pontosabban a Parragh - Nagy párbaj.  Vajon a kormányzat semleges játékvezetőként fog viselkedni, vagy a színfalak mögött beavatkozik? A legfontosabb kérdés azonban számomra továbbra is megválaszolatlan marad: itt és most valóban a mikro – és kisvállalkozók érdekében folyik a küzdelem, vagy csak két befolyásos kamarai elnök közötti hatalmi harc egyik fejezetének vagyunk szemtanúi? Mint említettem, választás lesz, ezért rosszat sejtek. Két dudás van egy csárdában?

Forrás: hirklikk.hu