Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

2020. november 21. 17:02 2020. nov. 21. 17:02

Szerdán hunyt el Benkő László, szombaton Mihály Tamás.

"Mihály Tamás (1947-2020)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük"

- olvasható az Omega együttes november 21-ei Facebook-bejegyzésében

A zenekar szerdán veszítette el egyik alapítótagját, Benkő Lászlót. 

A hvg.hu nekrológja szerint Mihály Tamás játszott a Scampolo és a Non-Stop együttesekben, majd 1967-ben lépett be az Omegába, Varsányi István helyére. Presser Gábort is ő hívta meg az egyik próbára, Presser előbb külsős zeneszerzőként, majd teljes jogú tagként szerepelt a zenekarban.  

"Presser kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta (Molnár György mellett), köztük olyan remekműveket, mint a Szvit vagy a Nem tudom a neved. A 7-13. albumokon az egész együttes jegyezte az összes dalt szerzőként, a 14-15. albumon viszont ismét övé a legtöbb szerzemény. A 16. album készítésében kevesebb szerepet vállalt (az 56 csepp vér musical munkálatai miatt), de erre a lemezre is írt dalokat.

1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, amin Liszt Ferenc és Richard Wagner szerzeményeit dolgozta fel. 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét komponálta"

- olvasható a cikkben.

Mihály Tamás 2014-ben szerepelt utoljára az Omegával, a kapcsolat megromlott közte és Kóbor János között, aki a távozását hivatalosan csak 2017-ben erősítette meg. A cikk szerint a konfliktus 2015-re volt datálható, mikor Mihály Tamás bejelentette, hogy nem vesz részt a zenésztársaival a felcsúti Pancho Arénában rendezett Omega-koncerten, mert nem ért vele egyet (de már 2013-ban voltak jelei, hogy nincs minden rendben a két fél között). 

 

Címlapkép: Facebook/Omega

Forrás: Pécsi STOP/hvg.hu