Világhírű zongoraművésszel erősít a PTE művkara

2020. június 23. 13:15 2020. jún. 23. 13:15

2020 szeptemberétől a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének tanára lesz a világhírű zongoraművész-zeneszerző Szabó Dániel, aki a jazz, a komolyzene és a filmzene berkeiben egyaránt foglalkoztatott, de jól ismert a műfajok közötti integrációs törekvéseiről is. 

A pécsi származású művész-tanár jelenleg a UCLA (University of California in Los Angeles) professzora, ahol a nevéhez fűződő zenepedagógiai módszerek már bevezetésre kerültek - írta közleményében a művészeti kar. Ez a tevékenysége szeptembertől egészül ki a magyarországi munkával.

Az online oktatás kényszerű bevezetésével jó alkalom nyílt arra, hogy a két egyetem közötti munkát meg lehessen osztani. A tervek szerint Pécsett aktívan fog oktatni a professzor, továbbá, több új képzési program kidolgozását is megkezdi majd.

Szabó Dániel (fotó: PTE)

Szabó Dániel a Lantos Ferenc és Apagyi Mária alapította pécsi Martyn Ferenc Szabadiskolából indult el, ahol zongorát, improvizációt és zeneszerzést tanult.  Budapest után 2005-ben kitüntetéses MA diplomát szerzett a nagy presztizsű bostoni “New England Conservatory” jazz-tanszékén világhírű muzsikusok tanítványaként.

Doktori fokozatát 2015-ben szerezte a University of Southern California (USC) “Thornton School of Music” (Los Angeles) zenei tanszékén. Tanulmányai elsősorban a klasszikus zeneelmélet, jazz zongora, klasszikus zeneszerzés, filmzeneszerzés területére terjedtek ki. Tanárai, a teljesség igénye nélkül: Vince Mendoza, Grammy-díjas zeneszerző-karmester; Peter Erskine, Grammy-díjas jazz dobos-zeneszerző-producer; Bruce Broughton, Oscar-jelölt filmzeneszerző. 

Számos nemzetközi verseny győztese (1997: Vilnius “International Jazz Piano Competition”, 1998:    Magyar Rádió “Füsti Balogh Gábor Tehetségkutató Jazz-Zongoraverseny”, 2000: “International Jas Hennessy Solo Piano Competition” Montreux-i Jazz Fesztivál, 2006: ”4th Martial Solal International Jazz Piano Competition” - “Grand Prize of the City of Paris”). Legutóbbi díja 2018-ban a világon és Amerikában is legnagyobbként jegyzett jogvédő iroda, az ASCAP és a Symphonic Jazz Orchestra által közösen meghirdetett “George Duke Commissioning Prize”, amit a döntőbizottság Amerika-szerte egyetlen zeneszerzőnek ítélt oda. 

Fotó: PTE

Szabó Dániel nemzetközi és los angeles-i tevékenységét továbbra is folytatja, de alkotói és előadói munkásságának gyümölcseit ismét gyakrabban élvezheti majd a dunántúli közönség és minden bizonnyal a főváros is. Szabó Dániel olyan világhírű muzsikusokkal készített lemezt és játszott együtt, mint Peter Erskine, Chris Potter, Kurt Rosenwinkel vagy Bob Sheppard; hazai „pályán” többek között Borbély Mihállyal, Dresch Mihállyal, Szalóki Ágival, Dés Andrással és Szandai Mátyással dolgozott együtt.

Szabó legújabb, „Források” c. szimfonikus darabját a rangos bécsi „Musikverein”-ben mutatták be februárban, a „Projects From The Past” c. amerikai-román nagyjátékfilmet, az általa  írt zenével pedig a jövő évtől láthatja a közönség az európai mozikban. 

Forrás: Pécsi STOP