A baranyai kormánypárti képviselők szerint sem kell nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat

2019. november 19. 12:14 2019. nov. 19. 12:14

A 444.hu matekja szerint huszadik alkalommal nyújtotta be az LMP azt a törvényjavaslatát, mely nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat, azonban a javaslat pont úgy járt, mint korábban: leszavazta a kormánypárti többség.

A Parlament honlapján elérhető adatok szerint "az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról” szóló törvényjavaslat 57 igent és 117 nemet kapott, az Országgyűlés nem tárgyalta a tervezetet. 

Az elutasításdömping a Fidesz-KDNP szegmensből áradt. A kormánypárti többség esetén két kakukktojást találtunk csak: Bencsik János és a somogyi Witzmann Mihály gondolta úgy, hogy nem ártana kiteregetni a szennyest. A baranyai kormányoldali politikusok azonban fegyelmezetten tenyereltek rá a "nem" gombra:

Bánki Erik (Fidesz), Hoppál Péter (Fidesz), Nagy Csaba (Fidesz), Hargitai János (KDNP, ex-tanácselnök) szerint sem kell foglalkozni az ilyesfajta ügyekkel.

Ellenzéki oldalról az ügynökakták nyilvánosságra hozatala mellett szavazott Mellár Tamás (Párbeszéd), az előterjesztést jegyző Keresztes László Lóránt és Hohn Krisztina (LMP) is.  Az LMP egyébként 2011 óta nyomja a gombot az ügynökakták nyilvánossá tételéért.

Szerző: H. V.

Forrás: Pécsi STOP