A Fidesz szerint ők felelősen gazdálkodtak és 3,7 milliárdos plusszal adták át a várost

2020. július 14. 18:37 2020. júl. 14. 18:37

A tavalyi évi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztésben viszont az olvasható, hogy a 2019. október 31-ei felmérés szerint számos kiadás terhelte a büdzsét, például akad 2,01 milliárdnyi hitel, amiket uniós projektek önrészének kifizetésére vettek fel. Hogy a 2017-es működési hiányra kapott 9,5 milliárdos mentőövről, és annak 2020 végéig visszafizetendő 8,54 milliárd forintos hányadáról ne is beszéljünk.

Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz frakcióvezetője tartott kedden sajtótájékoztatót a Széchenyi téren - amire lapunkat ismételten nem sikerült meghívni -, amelyen a pecsma.hu cikke szerint arról beszélt, hogy a Fidesz 3,7 milliárdos plusszal adta át a várost Péterffyéknek. Mint mondta, a július 15-ei rendkívüli közgyűlésen reményei szerint végre pontot lehet tenni a tavalyi költségvetés állapotára, mely körül méltatlan és hosszú vita bontakozott ki. 

A pécsi Fidesz-frakció - Fotó: Facebook/Vári Attila/videórészlet

Úgy fogalmazott, hogy az előző városvezetés a város gazdálkodását úgy adta át az új vezetésnek, hogy az "jó kezekben volt", stabilan állt és végrehajtható volt. Azonban az átadás után szerinte ezt az új városvezetés elkezdte tagadni, és 

„különböző nyilatkozatokban egymásnak is ellentmondó hiányt kezdtek el harsogni”.

Csizmadia Péter fölemlegette, hogy a Magyar Államkincstár egy hivatalos állásfoglalásban cáfolta Péterffy Attila polgármester állításait. (Ehhez tegyük hozzá, hogy míg az Államkincstár meglehetősen gyorsan válaszolt az egyik helyi kománybarát lap megkeresésére a hiányösszeg kapcsán, lapunknak azóta sem küldtek semmit az ugyenezen témájú levelére - a szerk.)

A frakcióvezető arról beszélt, hogy az Államkincstár is megerősítette, hogy mintegy 4 milliárd forint van a kasszában, és most a tavalyi költségvetés zárszámadásában is szerepel, hogy a tavalyi gazdasági működés "mintegy 3,7 milliárdos pluszban ért véget."

Ez úgy jött létre a politikus szerint, hogy tavaly már az előző városvezetés egyensúlyos költségvetésre törekedett, miközben a kiadásai is kevesebbek lettek a vártánál, de a bevételei megnőttek (1,6 milliárd forinttal nőtt a várthoz képest az iparűzési adóbevétel). Szerinte így az előző városvezetés stabil állapotban adta át a város kulcsát az új vezetésnek.

Egyáltalán nem olyan rózsás a tavalyi helyzet

Ruzsa Csaba gazdaságért felelős alpolgármester múlt pénteken egy sajtótájékoztatón arról beszélt a városházán, hogy elvégeztek egy pénzügyi átvilágítást az önkormányzatot illetően. Eszerint  tavaly egy jelentős vállalati adósságállományt, valamint a 2017-es működési hiányra kapott kormányhitel visszafizetési kötelezettségét csak kis részben vette figyelembe az előző városvezetés. Mindezek mellett azonban tavaly a fideszes városvezetés 4,9 milliárd forint értékben döntött olyan források elköltéséről, mellyel a szakértők szerint inkább takarékoskodni kellett volna.

A tavalyi évi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztés szerint sem volt olyan rózsás a helyzet 2019-ben, mint ahogy ezt a fideszes frakcióvezető lefestette. Október 31-ei dátummal felmérték az önkormányzat kötelezettségvállalásait, és ez alapján például továbbra is itt van a kormánynak év végéig visszafizetendő 9,5 milliárdos hitelből 8,54 milliárd forint (mert egymilliárdot 2019-ben a fideszes városvezetés kicsengetett).

Az EIB-től (Európai Beruházási Bank) az önkormányzat tavaly uniós projektek önrészéhez vett fel hiteleket. "A hitel tőketörlesztése még nem indult el, ennek közelgő bekövetkezése a korábbiakban nem megjelenő pénzügyi kötelezettséget ró a következő évek költségvetésére. A lehívott EIB forrás 2019. október 31-én 2,01 milliárd forint, amelyből 1,3 milliárd forint került felhasználásra a projektekre vonatkozóan" - olvasható az előterjesztésben.

A dokumentumban írtak szerint tavaly több önkormányzati társaság is 30 százalék alatti saját tőkehányaddal rendelkezett, ez pedig veszteséges gazdálkodást is jelenthet, amelyet az önkormányzatnak kell majd idén orvosolnia. emellett az önkormányzati cégeknek tavaly október 31-ei zárónappal számolva "megközelítőleg 15 milliárd forint kötelezettséggel rendelkeztek az önkormányzat tulajdoni hányadára vetített mértékben."

Mindezek mellett az új városvezetés a 2019-ben jelentkező közel 4,8 milliárdos működési hiányt le tudta faragni körülbel 2 milliárd forintra, de ezt csak úgy sikerült elérniük, hogy több önként vállalt feladatot elhagytak, és a beruházásoknál is egyszerűsítésre törekedtek. 

 

Címlapi kép: A Fidesz pécsi frakciója - Fotó: Facebook/Vári Attila/videórészlet

 
Forrás: Pécsi STOP/pecsma.hu