A hivatalos verzió szerint lemondott a pécsi kancellár

2020. július 30. 09:59 2020. júl. 30. 09:59

A Magyar Közlönyben már az jelent meg Orbán Viktor minisztereelnök szignójával, hogy Jenei Zoltán maga mondott le a tisztségéről. Bódis József felsőoktatási államtitkár, korábbi pécsi rektor viszont a Parlamentben pár hete még arról beszélt, hogy Jenei maga kérte a felmentését, de a döntéshozók sem voltak elégedettek egyes pécsi egyetemi projektek előrehaladásával.

A Szabad Pécs szúrta ki, hogy a Magyar Közlöny július 28-ai számában már a lemondás szerepel indokként Jenei Zoltán pécsi kancellár távozása kapcsán, a közleményt pedig Orbán Viktor miniszterelnök szignózta (mivel a miniszterelnök joga a kancellárok kinevezése).

Fotó: Magyar Közlöny

Mint ismert, a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) június 11-én jelentette be egy közleményben, hogy visszahívják szeptember elsejei határidővel Jenei Zoltánt a tisztségből.

Ez már csak azért is furcsa volt, mert előző nap tartott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) felsővezetése - rektor, rektor-helyettes és kancellár - egy sajtótájékoztatót a járvány okozta kihívásokról, illetve az egyetem nagyobb beruházásainak aktuális állásáról. 

A kancellár az eseményen a Pécsi STOP-nak elmondta, "márciustól júniusig összesítették a járványhelyzet miatti többletköltségeket, a védekezés kapcsán 2,4 milliárdos többletkiadása lett az egyetemnek (ebben benne vannak a bérek, eszközbeszerzések, infrastruktúra működtetése, stb.), ezt a kimutatást elküldték a kormánynak, és várják a választ. 

Arra is kitért, hogy ez növelheti év közben a tartozásállományt, de az időszakosan érkező bevételekkel (mint például a tandíjak, vagy a pályázatok) várhatóan sikerül leszorítani a tartozást év végére.

Az egyetemet érintő 1,9 milliárdos kormányzati elvonás kapcsán a kancellár úgy fogalmazott, keresik a lehetőségeket, hogy ezt az összeget más úton pótolják" - írtuk korábbi cikkünkben. 

A sajtótájékoztatón nem hangzott el, hogy a távozását fontolgatná, ezért is volt derült égből a villámcsapás-jellegű az ITM másnapi közleménye. (A kancellári posztra pályázatot írtak ki, októberben jöhet az utód az egyetemre.)

A Szabad Pécs és a Pécs Aktuál a visszahívás/lemondatás kapcsán arról írtak, hogy háttérinformációk szerint Jenei utódjaként Decsi István, az előző városvezetés egyik fideszes alpolgármesterének neve is felmerült. 

A bahir.hu még július elején írta meg, hogy a Parlamentben Keresztes László Lóránt LMP-s pécsi országgyűlési képviselő kérdezte meg Bódis József felsőoktatási államtitkárt (a PTE volt rektorát), hogy mi a helyzet a PTE-t érintő elvonásokkal, és mi áll Jenei Zoltán visszahívásának hátterében. Keresztes azt is kérte garanciaként, hogy az új kancellár kinevezésénél a szakmai szempontok legyenek a mérvadóak.

Bódis államtitkár a kencellárt érintő kérdésre válaszul elmondta, 

"Jenei kancellár úr kérte a felmentését, de ezt nyilván egy konzultáció előzte meg, amelyikben egy közös megegyezés született. Bizonyos projektek előrehaladásával kapcsolatban láttak olyan problémákat, amelyek miatt úgy gondolta a döntéshozó, hogy ezt a lépést meg kell tenni."

Vagyis Bódis államtitkár válasza szerint ugyan Jenei kérte a felmentését, de bizonyos projektek kapcsán a döntéshozó (az ITM, valószínűleg) nem volt megelégedve a munkájával, ezért született közös megegyezéssel a távozásról a döntés. Ami már a Magyar Közlönyben úgy csapódott le, hogy a kancellár lemondott.

 

Címlapkép: Csortos Szabolcs/Univ Pécs

 

Forrás: Pécsi STOP/Szabad Pécs