Berlinből segítették a menekült labdarúgó válogatottat - Interjú az akció szervezőjével, Jakó-Bande Viktóriával

Pécsi lányként négy évet élt Mozambikban. Hogyan került a Kelet-Afrikai országba? 

Még korábban 2006-2010 között végeztem egy tanári képzést Dániában a “DNS - The Necessary Teacher Training College”-ban. Az iskola a Humana People to People szervezethez tartozik. Már a tanulmányaim során is ellátogattam Mozambikba, akkor az egyik szakmai gyakorlati időmet töltöttem ott. Később 2015-ben úgy döntöttem, hogy újból csatlakozom a szervezethez. Ezúttal a Mozambikban lévő főiskola távoktatási programjában kezdtem el dolgozni. Közel négy évet éltem és dolgoztam Changalane mellett, ami kb. 80 km-re van Maputótól, a fővárostól.

Nem egyedül jött vissza, hogyan ismerkedett meg a portugál nyelvet beszélő országban gyermeke édesapjával?

Filimonéval a főiskolán ismerkedtem meg. IT-val foglalkozik, és ő volt az intézményben a rendszergazda. Akkor még nagyon keveset beszéltem portugálul. Viszont ő jól beszélt angolul, ezért is alakult úgy, hogy sok időt töltöttünk együtt a kezdetektől fogva.

Beszélgetésünket Berlin és Pécs között folytattuk le, mit csinál Németország fővárosában?

Egy idő után közelebb szerettünk volna lenni a szüleimhez, és hát Berlin közelebb van Pécshez, mint Maputó. Szóval projektet váltottam, és most Berlinben dolgozom a Humana használtruha hálózatában. Közben nevelem a 4 éves kisfiúnkat, és tanulom a nyelvet.

Napjainkban azon is dolgozik  hogy 2021-ben a menekültek világnapján Budapesten élő érintettek focikupát szervezhessenek. Hol tart a szervezés, milyen eredményt értek el segítség gyűjtés tekintetében?

Igen, pont most fejeződött be egy 10 napos adománygyűjtés az online térben a MIRA Focicsapat javára. 2010-től otthon töltöttem majdnem 5 évet és az Artemisszió Alapítványnál dolgoztam, mint projektvezető. Most arra kértek fel, hogy követként távolról segítsem az adománygyűjtést. Még sose csináltam ilyesmit előtte, de nagyon büszke vagyok, hogy több, mint 1,3 millió forintot sikerült összegyűjtenünk. Így a menekültekből, bevándorlókból és magyarokból álló csapat tovább fejlődhet és profi edzővel dolgozhatnak a jövőben.

Nagyon fontosnak tartom az ilyen interkulturális közösségek támogatását. Minél többfélék vagyunk annál többet tudunk tanulni egymástól. Én személy szerint életem során ilyen közösségekben fejlődtem a legtöbbet.

A koronavírus járvány az egész világot érinti, Mozambikban mennyire veszélyes a vírus?

Hát ezt elég nehéz megmondani, mivel az ottani körülmények mások. Azok a statisztikák, amik ide elérnek, nagyon pozitív képet mutatnak, viszont nem lehet tudni mire alapozzák őket. A legtöbb ember kisebb városokban, falvakban él. Legtöbbjük valószínűleg el se jut a korházakban, ha megbetegedik, mert nincs pénzük az útiköltségre. Ugyanakkor, ezek a távoli kis települések valószínűleg védettebbek is a fertőzéseket illetően.

Ott is volt hosszú „lockdown”, ott is maszkban járnak az emberek, és ott is keményen kihat az egész jelenség a gazdasági helyzetre.

És Berlinben?

Németországban elég sok a megbetegedés, viszont elég jól kezelik az eseteket. Az 1 millió főre jutó halottak száma a fele annak, mint ami Magyarországon van. Itt is vannak különböző rendelkezések, de enyhébbek a korlátozások, mint otthon.

Szülei Pécsett élnek, haza látogatnak, vagy a pandémia mindent keresztbe tesz?

Ebben az évben az a gyönyörű, hogy soha nem lehet semmit előre tudni. Mi épp most vacillálunk, hogy hogyan szervezzük a dolgokat. Lehet végül a szüleim jönnek Berlinbe. Az a nehéz ebben, hogy a karácsonyra időszakra vonatkozó szabályozásokat még sehol sem jelentették be, szóval nincs is igazán információnk egy jó döntéshez.

Magyarország, Mozambik, Németország gyermekéből hol lesz felnőtt férfi?

Lehet, hogy valahol teljesen máshol? Sose lehet tudni. Az biztos, hogy nem lesz elveszett gyerek, ez már most is látszik rajta. Ráadásul beszél 4 nyelvet. Boldogulni fog.

Szerző: Szabó Ferenc