Bevásárol az időseknek a koronavírus-helyzet miatt a mecseknádasdi önkormányzat

2020. augusztus 10. 10:59 2020. aug. 10. 10:59

A bevásárlás és a gyógyszerek kiváltása kapcsán is segítséget ajánlott az időseknek az önkormányzat Mecseknádasdon, ahol egy ötfős család kapta el a koronavírust.

A múlt héten derült ki, hogy Mecseknádasdon megjelent a koronavírus, emiatt az önkormányzat azonnali hatállyal látogatási tilalmat rendelt el Gondozási Központban, az augusztus 20-ra tervezett búcsú pedig elmarad.

Az ATV a hétvégén arról számolt be, hogy egy ötfős helyi családról van szó, akik Horvátországban nyaraltak, de nem ott fertőződtek meg. A család legidősebb tagja már a nyaralás előtt hordozhatta a vírust, nála jelentkeztek elsőként a tünetek, kórházba kellett vinni. A család többi tagját is tesztelték, mindenkinél pozitív eredmény született, ugyanakkor tünetmentesek, házi karanténban vannak. 

Kraszné Auth Szilvia polgármester a csatornának azt mondta, az első megbetegedést követően, óvintézkedésként ,azonnal lezárta és látogatási tilalmat rendelt el az idősek otthonában, ahol egyelőre nincs fertőzött, a lakosság figyelmét pedig felhívták a járványügyi előírások betartására, a sűrű fertőtlenítések fontosságára. A kialakult helyzet miatt Mecseknádasd és Hidas polgármestere közös közleményben jelentette be, hogy elmaradnak az idénre tervezett önkormányzati programok.

Vasárnap Kraszné Auth Szilvia Facebook-oldalán osztotta meg az önkormányzat friss közleményét. Ebben kiemelik, az idősekre nézve nagyobb kockázatot jelent a koronavírus, ezért a település segítséget ajánl. 

"Szívesen elmegyünk boltba azon idősek, illetve önkéntes karanténban lévők számára, akik családon belül, szomszéd segítségével nem tudják ezt megoldani"

- áll a közleményben, mely a település honlapján is elérhető. A kialakult helyzet miatt  egyébként Mecseknádasd és a szomszédos Hidas polgármesterei közös közleményben jelentették be, hogy elmaradnak az idénre tervezett önkormányzati programok mindkét településen.

Hétfőre 35 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak az országban, hárman meghaltak. Baranyában eggyel emelkedett a koronavírusosak száma, jelenleg 53 igazolt fertőzöttről tudni a megyében.

(CÍmlapképünk illusztráció, forrás: Pixabay.com)

Forrás: Pécsi STOP