Fontos ügyben ír most több ezer fogyasztónak a Tettye Forrásház

2020. október 28. 08:27 2020. okt. 28. 08:27

Fogyasztók ezreinek küld levelet utolsó napjaiban a Tettye Forrásház, azoknak, akik még nem gondoskodtak az idén lejáró hitelességű mellékvízmérőjük cseréjéről.

A szolgáltató szerdai közleménye szerint november végéig már minden időpont betelt a szakembereiknél, akik a felhasználók megrendelésére cserélik és szakszerűsítik az idén lejáró hitelességű mellékvízmérőket. Azokra a mérőkre ugyanis, melyekre egyéni számla készül, a jogszabályok szerint nyolcévente cserélni kell. Ha a tulajdonos ezt elmulasztja, a mérő elveszíti hitelességét, a felhasználó egyéni szerződése pedig a jogszabályoknak megfelelően az év utolsó napján automatikusan megszűnik.

Cserélendő mellékvízmérő (fotó: Tettye Forrásház)

Idén rekordszámú, több mint 20 ezer mérő esik ebbe a kategóriába, miközben a koronajárvány miatt elrendelt korlátozások miatt több hónapra fel kellett függeszteni a szereléseket. Az év végére fordulva 12 600 mérőt már lecseréltek a szakemberek, novemberben további 4000 szerkezet tulajdonosa várhatja a Tettye szerelőit az egyeztetett időpontokban.

Több mint 4250 mellékvízmérő gazdája, mintegy 3500 ügyfél azonban eddig még nem jelezte igényét – őket tájékoztatja most a szolgáltató a teendőkről, illetve a következményekről.

Az elmúlt időszakban megszaporodott a karanténban lévők száma, így a szolgáltató arra is felhívja a figyelmet: jelezzük, ha bármi akadályozza a szerelést. Ha ugyanis két egyeztetett alkalommal sem sikerül elvégezni a munkát, és nem jelentkezünk új időpontért, a cég visszamondja a megrendelést (a mérő pedig december 31-én el fogja veszíteni hitelességét).

Honnan tudni, hogy hiteles-e még a mérő?

A Tettye Forrásház azt írja, ha 2012 (vagy korábbi) dátum szerepel a plombán, és még nem kezdeményezte a mérőcserét, de a továbbiakban is szeretne az ügyfél egyéni számlát kapni vízmérője adatai alapján. akkor lépnie kell.

Amennyiben az uszi@tettyeforrashaz.hu címen még idén (vagy a társaság december 18-áig nyitva tartó telefonos ügyfélszolgálatán) kéri a lejárt mérő cseréjét – illetve ha nem a szolgáltatóval végeztette a szerelést, akkor a mérőhely szakszerűségi vizsgálatát –, a szerződése továbbra is érvényben marad, a társaság munkatársai 2021 tavaszán elvégzik a szerelést.

 

Forrás: Pécsi STOP