Hőség - hamarabb kezdhetnek a munkahelyükön a szabadban dolgozók
Pécsen a rendkívüli hőség miatt folyamatos a vízosztás és újra üzemelnek a permetkapuk, a városüzemeltető cég szabadban dolgozó munkatársait vitaminokkal, hűtőtáskával és különleges fejfedővel látják el.
A helyi vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. tájékoztatása szerint a Széchenyi téri vízosztó sátorban automatákból kaphatnak hűtött vizet a szomjazók, a Kossuth téren 10 és 18 óra között Tettye-vizet és jeges vizet osztanak a járókelőknek. A permetkapukat a Széchenyi téren és a Sétatéren állították fel a szakemberek.
A Biokom Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. PR-menedzsere, Lóczi Szidónia azt mondta: a társaság lehetővé teszi, hogy a szabadban dolgozó alkalmazottjai a szokásosnál korábban kezdhessék, és előbb fejezhessék be munkájukat.
Kitért arra, hogy a több száz, hulladékszállításban és a parkgondozásban is tevékenykedő alkalmazottat az elvesztett ásványi anyagok pótlására vitaminokkal, továbbá hűtőtáskával és pamutpólókkal látják el. Kedden és szerdán már olyan fejfedőjük is lesz, mely nemcsak a fejet, hanem a nyakat is védi a leégéstől.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Pécs, BIOKOM, hőség, locsolás, Tettye Forrásház Zrt.Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Harmincegy órán keresztül bűvészkedett Lui mágus Siklóson
Bődületes vihar Pécsett
Teltházas buli is akadt a Zsolnay Fesztiválon
Vadállatok az autópályán
Ibafai hétvége: vedelés közben lopott
Életmentő adomány belépőért - ide várják a véradókat