Iskolakezdéstől drágábban utazhatunk
Szeptember elsején megváltozik a vasúti és autóbuszos személyszállítás díjtarifája egy júliusi kormányrendelet értelmében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezzel a döntéssel a vasutat tenné versenyképesebbé az autóbuszos közlekedéssel szemben. A helyközi közlekedés 5 kilométeres díjtétele a jegyeknél viszont megszűnik.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium július 25-ei sajtóközleményében jelezte a szeptember elsejével életbe lépő tarifarendszer-változást. A honlapjukon található közlemény szerint "a közösségi közlekedés versenyképességének javítása érdekében a vasúti utazást támogató és a szolgáltatások színvonalához igazodó tarifarendszer kialakítására törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Az átalakításban elsőként szeptembertől módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer. Az emelt szintű szolgáltatások pótjegy árai az utazási távolsággal arányosan alakulnak. A minőségi autóbuszos felár növekedése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity (IC), EuroCity (EC) járatokat."
Kényelemre vágyik? Fizessen érte többet!
Az eddig egységes tarifarendszert országos, regionális és elővárosi elemekre bontják, ezzel együtt pedig a megtett távolság alapján határozzák meg a fizetendő díjakat. A vasútnál megszokott, kényelmi szolgáltatások igénybevételéért (Intercity, Eurocity, Euronigh-helyjegyek) fizetett pótdíjak összege a 280 kilométeren túli utazások esetén megemelik, de a 280 kilométer alatti utakért marad a most megszokott 400 forint alatti díj.
Ezzel párhuzamosan bevezetik az autóbuszos közlekedésnél is a kényelmi szolgáltatások pótdíjfizetés ellenében történő használatát, azonban a minisztériumi sajtóközlemény szerint a "közúti díj ezzel összességében minden viszonylaton drágább lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. A magasabb autóbuszos díj bevezetésével megszűnik a vasút versenyhátránya az emelt szintű szolgáltatások területén. A kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják az IC és EC vonatokat." Mindkét közlekedési formánál (vasút, busz) a díjtételek "az utazási távolsággal arányosan, a menetjegyek övezeti besorolásához igazodva" nőnek.
Búcsú az 5 kilométeres jegytől
Mindezzel párhuzamosan eltörlik a helyközi közlekedésben használatos 5 kilométeres jegyeket. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében olvasható indoklás szerint a 5 kilométeres jegyek ára eltér a helyi közlekedés hasonló távolságú alaptarifájától.
"A helyi vonaljegyek összege már több településen meghaladja a 10 kilométeres helyközi jegy árát is. A legkisebb helyközi tarifa az állandó költségeket sem fedezi, és kedvezőtlenül befolyásolja a helyi és helyközi közlekedés közötti munkamegosztást. A tarifarendszerek közötti feszültségek feloldása érdekében a jegyek esetében megszűnik az 5 kilométeres tarifa. A helyközi bérletek változatlanul kiválthatók a legalacsonyabb díjövezetre is, így a napi rendszerességgel kis távolságra utazók kiadásai nem nőnek."
Ezzel a lépéssel a minisztérium előzetes becslései szerint 3 milliárd forinttal növelik a szolgáltatók bevételeit, és az újonnan bevezetett tarifarendszerrel "elősegíti az utazási igények kötöttpályás közlekedés felé irányítását, a helyközi közösségi közlekedés versenyképességének javítását. A szolgáltatással arányos díjszintek érdekeltté teszik a szolgáltatókat a magasabb színvonalú kínálat kialakításában és fenntartásában".
Pécs-Budapest: mennyi az annyi?
Jelenleg Pécsről Budapestre átszállás nélkül 12 vonattal lehet hétköznaponként eljutni, ebből 9 Intercity. Teljesárú menetjeggyel számolva 3950 forintba kerül a táv, erre rakódik még pluszként a 380 forintos IC-helyjegy összege is, tehát a végösszeg 4330 forint, ha kényelmi szolgáltatással utazunk a fővárosba.
Pécsről Budapest-Népligetig átszállás nélkül 9 autóbusszal lehet utazni. Itt is teljes árral számoltunk, és belevettük a szeptember elsejétől megjelent kiegészítő jegy díját is. Egy buszos út 3450 forintba kerül, a kiegészítő jegy ilyen távra (200-220 kilométer közötti sáv) 295 forint, tehát a végösszeg 3745 forint.
Látható, hogy a buszos közlekedés olcsóbb, viszont majdnem dupla annyi idő alatt jutunk el Pestre vele, mint vonattal. (Az Intercity-k elméleti menetideje 2 óra 28 perc, a buszoké átlagosan 4 óra 10 perc.)
A vonaton elméletileg nagyobb tér áll rendelkezésre, valamint menet közben fel lehet állni, sétálni, és a WC-t is lehet használni, a buszok ezzel szemben zsúfoltak és szűk tere van az utazónak. Mindezek mellett viszont a "mezei" gyors, sebes, vagy személyvonatok legtöbb kocsija és illemhelyisége elég sok kívánnivalót hagynak maguk után tisztasági szempontból.
Forrás: Pécsi STOP/Nemzeti Fejlesztési Minisztérium |
STOP

címkék
Baranya, közösségi, közlekedés, utazás, drágulás, jegy, bérlet, MÁV, Volán, busz, vasútHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Piásan késelte meg piás apját egy 13 éves fiú
Így örülhetnek prémiumuknak a pécsi cégvezetők
Rossz szomszédság: ásóval támadt, láncfűrésszel viszonozták
Családi fesztivál vezeti fel a színházi találkozót
Áruházi in flagranti: akció közben lesték ki a párt
Parázna asszonydémonok, pokoli tivornya - itt az új Rockmaraton promó