Két tüntetés is lehet hétfőn Pécsett
Két tömegrendezvény is lehet hétfő este Pécsett. Egy csoportosulás fáklyás felvonulást tart a halálbüntetés szükségességért, valamint az etnikai alapú bűnözés létezésének elismertetéséért, míg egy másik csapat az előbbiek által megfogalmazott kirekesztés ellen tüntet.
Hétfő este két demonstráló tömeg járhatja a várost. Az egyik a "cigánybűnözés" létezésének elismeréséért, a romló pécsi közbiztonság miatt és a halálbüntetés visszaállításáért fog fáklyás felvonulást tartani, azon az útvonalon, melyet a két héttel ezelőtt meggyilkolt rendőrségi pszichológusnő is bejárt hazafelé menet. Ehhez a felvonuláshoz a pécsi Jobbik is csatlakozik szimpatizánsaival.
Egy másik, civilekből álló csoportosulás azonban az előbb említett demonstrálók ellen fog tüntetni, mivel szerintük gyűlöletkeltésre használják fel az elmúlt hetek tragédiáját, amelyet ők nem tudnak elfogadni. Szerintük ugyanis a kollektív büntetés az egyének bűnéért nem elfogadható ma Magyarországon. Jelmondatuk is ez: "Mindenki a saját tettéért felelős - Te is - Én is - Ő is. A cigányság nem bűnözés."
A két társaság találkozni is fog azon a helyen, ahonnan a fáklyás felvonulás indul.
Mint ismert, július 8-án hajnalban a fiatal rendőrségi pszichológusnő egy születésnapi buliból indult haza a belvároson keresztül gyalog, ám nem érkezett meg Dugonics utcai lakásába. Barátai július 9-én kezdték el keresni a Facebook segítségével, 10-én pedig a rendőrség is lakossági felhívást tett közzé eltűnt kollégájuk miatt, és hatalmas létszámmal kezdték meg a nyomozást utána.
Július 11-én találták meg a fiatal hölgy holttestét a lakásától pár száz méterre a ledinai óvoda mögötti bokros területen. A rendőrség onnantól az addigi hírzárlatot még inkább megszigorította, így a helyi és az országos sajtóban megannyi híresztelés és 'kacsa' látott napvilágot egészen a július 15-ei éjjelig, mikor elkapták a feltételezett elkövetőt, P. Lászlót.
P. László beismerte tettét, és azt vallotta, hogy egyedül követte el a bűncselekményt. A rendőrség továbbra sem szigorított a hírzárlaton a nyomozás érdekeire hivatkozva. Több más személyt is kihallgattak az üggyel kapcsolatban, de végül a július 21-én megtartott rendőrségi sajtótájékoztatón Dakos József dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány azt nyilatkozta, hogy minden kétséget kizáróan P. László egyedül követte el a bűncselekményt. Társai nem voltak, de a rendőrség egyelőre még folytatja a nyomozást a részletkérdések tisztázása végett.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Pécs, két, tüntetés, Jobbik, halálbüntetés, egyéni, bűn, nem, egyenlő, kollektív, büntetésHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Másodfokú veszélyjelzés: megint jön az ítéletidő
Babapiskótára fájt a foga
Milliárdokkal verték át a pécsieket?
Meglehet ők rámolták ki az lakását
Több mint ötmilliót nyertek könyvekre
Megverte a Heim Pál utcában