Kishíján felgyújtotta élettársát és annak szeretőjét ez a baranyai férfi, ez vár most rá!

2020. december 3. 09:34 2020. dec. 3. 09:34

A Pécsi Törvényszék a 2020. december 2-án megtartott tárgyaláson M. Zs. vádlott férfit két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év 2 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a sértett férfi és nő házastársak, egy baranyai faluban, családi házban élnek.

A sértett férfi 2016-ban beteg lett, műtéten esett át, rokkantnyugdíjas lett. A sértett férfi korábbról ismerte a rossz körülmények között élő vádlott férfit, felajánlotta neki, hogy amennyiben a ház körüli munkákat elvégzi, úgy hozzájuk költözhet és a munkáért cserébe étellel és ruhával is ellátják. A vádlott elfogadta az ajánlatot, és 2018 nyarán a sértettekhez költözött.

Az együttlakás során a vádlott és a sértett nő között érzelmi, majd szexuális kapcsolat alakult ki, melyről a sértett férfi tudomást szerzett, ami konfliktushoz vezetett. A vádlott és a sértett férfi több ízben összeszólalkoztak, a vádlott többször bántalmazta is a sértett férfit, aki azonban nem tett feljelentést emiatt. A vádlott több alkalommal elköltözött a sértettektől, akik azonban a későbbiek során mindig visszafogadták, 2019 decemberében is náluk lakott.

2019. december 31-én a vádlott egy másik faluban dolgozott, munka után a helyi italboltba ment, ahol szeszesitalt fogyasztott, amitől ittas állapotba került.

A késő esti órákban a vádlott megjelent a sértettek házánál, ahol a konyhában sértő kifejezésekkel illette a sértett férfit, és arra kérte a sértett nőt, hogy hagyja el a férjét, menjen vele és éljenek együtt. Amikor elutasító választ kapott, a vádlott közölte, hogy rájuk gyújtja a házat. A vádlott kinyitotta a konyhaajtót, a ház tereszáról magához vette az ott tárolt, benzint tartalmazó 20 literes műanyag kannát, és abból pár liter üzemanyagot – a konyhaajtóban állva – szétlocsolt. A benzin a konyhaajtóra, a konyha padozatára, a konyhaasztalra és részben a sértett nő nadrágjára loccsant, közel a működésben lévő fatüzelésű kályhához. Ezt követően a vádlott a nyitott konyhaajtó előtt, a teraszon állva elővette az öngyújtóját, azt több alkalommal működésbe akarta hozni, azonban az nem gyulladt meg. Ekkor a sértetteknek sikerült az ajtót becsukniuk, megakadályozva ezzel a vádlott további tűzgyújtási kísérleteit. A vádlott az udvaron egy fejszét vett magához és a ház ablakainak betörésével fenyegetőzött. Az ingatlant csak akkor hagyta el, amikor a sértett férfi telefonon értesítette a rendőrséget.

A szétlocsolt benzin fokozottan tűz- és robbanásveszélyes. Amennyiben a vádlottnak sikerült volna lángra lobbantani, az először azokon az anyagokon gyulladt volna meg, amelyekre kiöntötték. Amennyiben a tűz a sértetteket közvetlenül elérte volna – mivel a sértett nő ruházatának egy része benzinnel volt átitatva, a sértett férfi pedig mozgásában korlátozott –, akár halálos sérüléseket is okozhatott volna nekik. A pécsi tűzoltóság 15 km-ről, 20-25 perc alatt vonult volna ki, amennyiben tűz keletkezik. Kiérkezésükkor a sértettek háza teljes terjedelmében lángolt volna és a tűz a szomszédos ház tetőszerkezetére is átterjedt volna.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett, az ügyész pedig három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati kérelme esetleges benyújtására.

Forrás: Pécsi Törvényszék