Megkapta az állami támogatást a Pécsi Nemzeti Színház, nem viszi az állam a ZSÖK-öt

2020. augusztus 10. 12:43 2020. aug. 10. 12:43

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint megkapja a Pécsi Nemzeti Színház az idei évi támogatást, plusz a ZSÖK sorsa is eldőlt: nem viszi az állam a kulturális holdingot.

Minderről a Pécsma.hu cikkezett hétfőn. A kormányrendeletben az áll, a kormány egyetért azzal, hogy a színházat 2024. december 31-éig a város és a kormányzat közösen működteti. Egyben felhívja az emberi erőforrások miniszterét arra, hogy kössön erről megállapodást az önkormányzattal harminc napon belül, adjon ki támogatói okiratot a színház részére, 2021-től pedig ezt minden évben január 31-éig tegye meg. 

Az állam és a város által közösen működtetett PNSZ tavaly 520 milliót kapott az államtól, 317 milliót az önkormányzat. A teátrum idén is megkapja a tavalyi támogatási összeget, Pécs pedig vállalta, hogy 2021-től az önkormányzati részt öt év alatt az állami támogatás szintjére hozza - nyilatkozta a fejlemények kapcsán Bognár Szilvia alpolgármester a lapnak.

A cikkből az is kiderül, hogy a ZSÖK marad a pécsiek kezében. Bognár Szilvia emlékeztetett, a PNSZ finanszírozásával kapcsolatos tárgyalások kezdetén kormányzati oldalról jelezték, a színház és a Zsolnay Örökségkezelő támogatásáról együtt tárgyalnának, utóbbi működtetését pedig teljes egészében átvennék. Mivel ebbe Pécs nem akart belemenni, az elmúlt hónapok küzdelme pedig meghozta gyümölcsét: nem viszi az állam a kulturális holdingot.

(Címlapkép: Pécsi STOP)

Forrás: Pécsi STOP