Mégsem volt bűncselekmény Mohács polgármesterének koronavírusos kijelentése

2020. május 29. 14:01 2020. máj. 29. 14:01

Megszüntette az eljárást a rendőrség Csorbai Ferenc, mohács szocialista polgármestere ellen, akit azért jelentett fel valaki álhírterjesztés gyanúja miatt, mert egy márciusi Facebook-videóban arról beszélt, a városban megjelent a koronavírus, és hamarosan gócponttá válhat Mohács. 

Csorbai a március 21-i videóban arról szólt, hogy a városban is megvan az első koronavírussal fertőzött személy, aki az előző két hétben száznál több emberrel is találkozott, ezért félő, hogy nagyméretű volt a kontaktálódás, és fertőzési gócpont alakult ki Mohácson.

Másnap Müller Cecília tisztifőorvos azt mondta, hogy nincs fertőzési gócpont Mohácson, ugyanakkor már arra is kitért, hogy minden megyében vannak fertőzöttek, a járvány a csoportos megbetegedések szintjéről a tömeges megbetegedés felé közeledik.

Csorbai Ferenc később a Szabad Pécsnek nyilatkozott arról, hogy a mohácsi első bizonyított beteg és párja (aki a városvezető állítása szerint a második beteg lett a településen) március 14-én egy 70 fős szülinapi buliban vettek részt. A buli résztvevői a hét elején még karanténban voltak, eredményeikről akkor még nem lehetett tudni.

A polgármester ezután a Mohácsi Újság cikke szerint a volt Fidesz-tag hobbifeljelentő Tényi István jelentette fel álhírterjesztés - hivatalosan közveszéllyel fenyegetés - gyanújával. A lap csütörtöki cikke szerint a rendőrség ezt követően közveszéllyel való fenyegetés miatt nyomozást rendelt el, az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta le, viszont az eljárást megszüntették, mondván, a cselekmény nem bűncselekmény.

Forrás: Pécsi STOP