Mellár Tamást is meghívták egy netes fórumra, erre zártkörűvé tette a pécsi közgáz dékánja

2020. május 1. 22:36 2020. máj. 1. 22:36

Online fórumot szerveztek a koronavírus okozta válság kezelése témájában csütörtökön, melynek a PTE KTK szakkollégiuma volt az egyik főszervezője, de miután Mellár Tamást is meghívták, a dékán a politikamentesség jegyében zártkörűvé tette az eseményt.

A koronavírus okozta válság kezeléséről rendeztek csütörtök este egy neten meghallgatható fórumot, melynek a PTE közgazdaságtudományi karának szakkollégiuma volt a főszervezője. A Népszava cikke szerint az egyik résztvevő Mellár Tamás professzor, volt KSH-elnök volt, aki 2018 óta országgyűlési képviselő, a Párbeszéd frakciójában ül. 

A kar vezetése viszont úgy vélte, mivel az egyetem politikamentes intézmény, nem helyes, ha Mellár - aki azon 15 közgazdász egyike, akik nemrég nyílt levében kritizálták a kormány válságkezelési terveit - is részt vesz a beszélgetésen.

A professzor ezt nem fogadta el, mondván, a vitában kifejtendő véleménye értékszemléletű, amiben nem játszanak szerepet pártpolitikai kötődések. A huzavona vége az lett, hogy a vitát megtarthatták, de csak a szakkollégium diákjai követhették, külsősök nem.

Mellár a Népszava cikke szerint arra gyanakodik, hogy politikai nyomás állt a háttérben. Schepp Zoltán, a PTE közgazdasági karának dékánja azonban a lapnak azt mondta, a fent említett nyílt levél és annak kormánykritikus sajtóvisszhangja miatt a politikus/közgazdász álláspontja a politikai erőtérbe került.

Scheppet a Szabad Pécs is megszólaltatta pénteken. A dékán a lapnak kifejtette, az online fórum egyik szervezője a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium mellett a KTK Tehetségpont, a Közgazdaságtudományi Kar egyik szervezeti egysége volt, ezért egyértelműnek látja, hogy neki ebben az ügyben döntést kellett hoznia. Megjegyezte, úgy véli, Mellár részéről helyes lett volna, ha visszautasítja a felkérést.

A fórumot így zárt körben közvetítették, 45 hallgató követte az eseményt, melyen Mellár Tamás mellett további két KTK-s oktató, Gál Zolán professzor és Sebestyén Tamás docens is részt vett.

A történtek kapcsán Polyák Gábor, a PTE kommunikáció- és médiatudományi tanszékének vezetője a Facebookon az alábbit írta:

"Egy egyetemi vezető nem enged nyilvánosan megrendezni egy közgazdasági szakmai vitát, mert a főszereplő (Tamás Mellár) "álláspontja a politikai erőtérbe került". Az a társadalomtudományi álláspont, amelyik nem kerül politikai erőtérbe, egyszerűen érdektelen. Mindez éppen akkor zajlik, amikor a PTE-től a kormány elvesz 3,6 milliárd forintot, miközben a pécsi egészségügy meghatározó része is az egyetemhez tartozik. És idén több mint 1500-zal (kb 12 százalékkal) kevesebben jelentkeztek a PTE-re, mint tavaly. Szerintem súlyosan irányt tévesztett az egyetemi vezető aggodalma és határozottsága. Aggódnia az egyetemért kellene, határozottan megnyilvánulnia a kormány egyetempusztító lépéseivel szemben."

Forrás: Népszava/Szabad Pécs