Mészáros György csiszolatlan gyémántjai
Gyémántokat talált a régióban a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, Mészáros György. Külföldre vinné őket, aminek kivételesen mindenki nagyon örülne.
Mészáros György, a NIH elnöke a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) meghívására érkezett Pécsre. A Pécsi Tudományegyetemen rendezett kerekasztal megbeszélésen tíz konkrét projekttel is megismerkedett. Ezek között volt hidrogénhajtású autó, geotermiához, energiaracionalizáláshoz, környezetvédelemhez, mezőgazdasághoz és informatikához kapcsolódó program is.
Mészáros György az MTI-nek arról beszélt: a kormány támogatja a kutatás, fejlesztés és innováció (KFI) területét, ahogyan a kis- és középvállalkozásokat is. A NIH feladata az ő segítésük cégmenedzsmentben, pályázatírásban, problémakezelésben, külföldi kapcsolatok megszerzésében, amelyre a hivatalnak külön főosztálya van. A kutatással, fejlesztéssel foglalkozó kis cégeket a NIH belkapcsolati főosztálya a hálózatba épülésben, hazai partnerek felkutatásában tudja támogatni.
A NIH elnöke elismerően szólt a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség munkájáról. A DDRIÜ jelenleg 2 milliárd forintnyi programot kezel, ebből félmilliárdot projektgazdaként. Mészáros György méltatta a régió KFI projektjeit, véleménye szerint azok alapján, amelyeket megismert, többet külföldre is el tud vinni a hivatal. Mészáros úgy fogalmazott: igazi gyémántokat talált a régióban.
A Nemzeti Innovációs Hivatalt 2011. január 1-jei hatállyal hozta létre a kormány, az intézmény korábban Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal néven működött. A jogszabály alapján a NIH a kormány innovációért felelős szerveként a hazai innováció fejlesztését célzó kezdeményezésekhez és kormányzati törekvésekhez nyújt szakmai támogatást. Részt vesz a hazai innovációs stratégia kialakításában és megvalósításában, elemző és információs bázist működtet, segíti a hazai és nemzetközi KFI együttműködések, hálózatok kialakulását, valamint képviseli Magyarországot az uniós és nemzetközi szervezetekben.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2011. március 17-i hatállyal nevezte ki Mészáros Györgyöt a NIH elnökévé. Mészáros György 1976-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1980-ban Ph. D., 1989-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1996-tól egyetemi docens, 2008-tól kinevezéséig az Elméleti Orvostudományi Központ igazgatója volt. Az elmúlt húsz évben számos vállalatnál töltött be igazgatótanácsi, vezetői, illetve felügyelő-bizottsági pozíciót.
Mészáros György pénteken újságírók előtt arról beszélt: 2011-ben tiszti kar nélkül kapta meg a hajót, azóta a legénységet csillogó szemű, lelkes fiatalokkal töltötték fel.
Forrás: Pécsi Stop |
STOP

címkék
Pécs, NIH, Nemzeti Innovációs Hivatal, Mészáros György, DDRIÜ, PTEHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
A Rovitex új helyen is a megszokott minőségben
Lángolt a szemét a bevásárlóközpontban
Lángok a zenekari árokban - túzoltók lepték el a pécsi Kodály Központot
Piásan késelte meg piás apját egy 13 éves fiú
Így örülhetnek prémiumuknak a pécsi cégvezetők
Rossz szomszédság: ásóval támadt, láncfűrésszel viszonozták
Családi fesztivál vezeti fel a színházi találkozót