Nagyon aggodalmaskodik a költségvetés miatt a pécsi Fidesz

2020. március 9. 17:58 2020. márc. 9. 17:58

Sajtótájékoztatót tartott az idei évi pécsi költségvetésről a helyi Fidesz és az ÖPE, amelyen riogatásnak ítélték, hogy az önkormányzat lefestette, hogy mi történne, ha nem sikerülne megállapodni, és még idén vissza kellene fizetni a 8,54 milliárdos kormányhitelt. Az már nem érdekelte a kormánypártiakat, hogy a városvezetés sem hajlik erre, mint ahogy arra sem sikerült érdemben válaszolniuk, hogy tavaly a fideszes városvezetés kérte-e a törlesztés átütemezését, ha már egymilliárdot sikerült visszafizetniük.

Március 9-én, hétfőn délután tartott sajtótájékoztatót a helyi Fidesz és az ÖPE az idei pécsi költségvetésről, amelyről a közgyűlés március 10-én, kedden fog határozni. 

Csizmadia Péter, a Fidesz frakcióvezetője indításnak elmondta, az általa vezetett pénzügyi és ellenőrzési bizottság nem fogadta el az idei költségvetés tervezetét, mert nem tartották elfogadhatónak. A frakcióvezető eztán 2010-től kezdte a mondandóját, hogy akkor azzal szembesült a Fidesz, hogy 5-7 milliárdos éves költségvetési hiány volt, köszönhetően az előző városvezetésnek. Szerinte ezt sikerült a regnálására végére a fideszes vezetésnek pozitívba fordítania, ehhez viszont kétszer kellett állami támogatás (2014-ben az önkormányzatok állami adósságátvétele, 2017 végén, 2018 elején pedig a 12,5 milliárdos kormányhitel).

Csizmadia szerint a mostani költségvetési tervezetben a jelenlegi városvezetés azzal riogat, hogy le fogják kapcsolni városrészekben a közvilágítást, és buszok is leállnak. Azt is elmondta, hogy 2010-től ők sziszifuszi munkával érték el - pedig évről évre ők is mondhattak volna ilyeneket -, hogy pozitív lett a költségvetés, ezt pedig állítása szerint a mostani bizottsági ülésen a pénzügyi főosztályvezető is megerősítette, hogy nemcsak tavaly, de idén is pozitív lehet a költségvetés. 


A költségvetési tervezetben valóban szerepel az, hogy ha a városvezetésnek nem sikerül megegyeznie a 8,54 milliárdos kormányhitel törlesztésének átütemezéséről - melynek idén december elseje a határideje -, akkor ezek is megtörténhetnének. Ám a tervezetben a városvezetés is leszögezi, hogy ezt nem vállalja - a szerk.


Csizmadia szerint arról sem beszél a városvezetés, hogy miért nem tárgyalnak a kormánnyal az átütemezésről, csak küldtek egy "kétsoros" levelet, amiben nincsenek benne a számok, mert állítása szerint a költségvetési osztályt sem kereste meg a városvezetés. Később azt elismerte, hogy nincs tudomásuk arról, mi is szerepelt abban a levélben. 


Péterffy Attila polgármester a februári költségvetés-előkészítő közgyűlésen arról beszélt, hogy várják a minisztérium válaszát már egy ideje az átütemezésről szóló tárgyalásról. Azt is elmondta, hogy tudomása szerint a Magyar Államkincstár - melyet az állam a 2017-es kormányhitel kapcsán ültetett az önkormányzat nyakára - folyamatosan egyeztet a számokról a Pénzügyminisztériummal - a szerk.


Csizmadia még Gyurcsány-tervet is emlegetett, mert hogy a múlt héten Pécsen volt a DK elnöke, a rendezvényen Péterffy is megjelent, ezért szerintük - bár remélik, hogy nem - az történhetett, hogy Gyurcsány tollba mondta a polgármesternek, hogy nem szabad megállapodni a kormánnyal és riogatni kell a pécsieket.

Túszul ejtett városlakók

Kővári János, az ÖPE frakcióvezetője, volt fideszes országgyűlési képviselő markánsabban fogalmazott, szerinte Péterffy polgármester

"túszul akarja ejteni Pécs városát, hogy megzsarolja a kormányt, és a választópolgárokat megvezesse."

Kővári szerint 2010-ben 42 milliárdos adósságot örökölt a fideszes városvezetés, 2018-ra sikerült ezt egyensúlyra hozni, és a mostani tervezetből is látszik, hogy idénre 2,5 milliárd áll készen a visszatörlesztésre. A képviselő arról beszélt, hogy ha a következő 2-3 évben nem lesz válság, akkor ez a kétmilliárd a következő négy évben visszafizethető lesz a gazdaság fejlődésének is köszönhetően, és nem lesz szükség arra, hogy városi intézményektől kelljen elvonni. A városvezetés csak riogat a 8,54 milliárd forinttal, de ezt a kormánypártiak visszautasítják, mert van lehetőség a törlesztésre, csak el kell menni tárgyalni a Pénzügyminisztériummal - fogalmazta meg.

Kővári a tervezetben szereplő gazdaságfejlesztési programelemek komolyságát is megkérdőjelezte. Szerinte az elmúlt fél évben csak politikai kormányzás volt Pécsen és a feszültségek szítása, Ebből is látszik, hogy a polgármester alkalmatlan a város vezetésére, és felmerül a gyanúja, hogy a költségvetés nincs jól összeállítva, és ha ezt fogja a közgyűlés elfogadni, akkor ő költségvetési vizsgálatot fog kezdeményezni - fogalmazta meg.

Vári szerint nem kaptak fizetést a PSN dolgozói

Vári Attila olimpikon, önkormányzati képviselő a tervezet sportról szóló részéhez szólt hozzá. Szerinte a sajtóban az jelent meg, hogy piaci alapra helyezik a helyi sportéletet, ez pedig állítása szerint veszélyeztetni fogja a több év alatt kialakított utánpótlásfejlesztést, de a felnőtt csapatok versenyképességét és a korábbi sportfejlesztési beruházásokat. Arra is kitért, hogy állítása szerint a PSN Zrt-nél a mai napig nem kaptak fizetést a dolgozók.

Már a sajtótájékozató végén újságírói kérdésre kiderült, hogy az idei februári fizetésüket nem kaphatták meg a PSN dolgozói, legalábbis az olimpikon ezt állította.

A kormánypártiak szerint tartható az évi kétmilliárdos törlesztés

Azon újságírói felvetésekre, hogy a tervezetben a fideszesek által elmondott "apokaliptikus vízió" mellett még két másik opció is szerepel, ebből az önkormányzat a harmadikat preferálja (az állam által korábban jelzálog alá vett ingatlanokat adná át a város a kormánynak), Csizmadia Péter és Kővári János arról beszélt, hogy őszerintük az évi kétmilliárdos visszatörlesztés lenne az elfogadható, és hogy erről tárgyalni kell a minisztériummal.

Csizmadia még hozzátette, a városvezetés által preferált opciót ők nem preferálják, mert szerintük azokból az ingatlanokból hasznot tudna hajtani az önkormányzat, sőt, az éves kétmilliárdos törlesztés mellett is lenne mozgástere az önkormányzatnak. Kpvári János arra tért ki, hogy a fejlesztések 90 százalékát uniós forrásból finanszírozták, míg az önrészeket EIB-hitelből állta.

Csizmadia Péter arról is beszélt, hogy háborús retorikát alkalmaz a városvezetés és mindent a kormányra fog, hogy miattuk nem történik semmi. 

Az a kérdés is felmerült, hogy korábban évi 2-3 milliárdos éves hiányról lehetett hallani, ehhez képest most 5-7 milliárdos hiányról beszéltek. Kővári szerint ez 2010 előtti állapot volt, ezt anno hitelekkel próbálta a városvezetés megoldani, de nem sikerült, ebből alakult ki az a nagy adósság (amit még a gazdasági válság, az Elcoteq bezárása is rontott). 

Másik újságírói kérdésre a fideszes frakcióvezető elmondta, az, hogy a pénzügyi bizottság nem fogadta el a tervezet, az csak egy ajánlás, ám törvény szerint március 15-ig el kell fogadni a költségvetést. Ha ez nem történik meg, akkor mulasztásos törvénysértés történik meg, és a tavalyi költségvetési számokat kell addig vinni, amíg az ideit nem fogadják el. 

A 2017-es kormányhitelről Csizmadia Péter azt állította, hogy a legjobb dolog volt, mert kamatmentes kormányhitelt kapott a városvezetés, amellyel lehetőséget kapott arra - nagyon kőkemény elvárások és szerkezetátalakítás mellett - a kormánytól, hogy kiigazíthassa a működését és hogy eltűnjön a folyamatosan előálló hiány.

A fideszes városvezetés is tárgyalt a minisztériummal, mégsem sikerült az átütemezés

A Pécsi STOP kérdésére, hogy a fideszes városvezetés tavaly kezdeményezte-e a törlesztés átütemezését a minisztériumnál (ha már 2019-ben egymilliárdot sikerült visszafizetni a kormányhitelből), Csizmadia Péter elmondta, hogy erről az előző városvezetést kellene megkérdezni, de ő úgy tudja, hogy voltak egyeztetések. Másik kérdésünkre, miszerint mégis maradt a jelenlegi 2020. december elsejei törlesztési végdátum, úgy felelt a frakcióvezető (aki 2014-2019 között a pénzügyi bizottságot vezette), hogy 

"Ez tény."

 

Szerző: V.G.

 

Forrás: Pécsi STOP