Önkormányzat: újabb fertőzötteket találtak a hivatalban, a Tüke Busznál és egy óvodában

2020. november 30. 17:44 2020. nov. 30. 17:44

A Tüke Busznál négy személynek lett pozitív a tesztje, az önkormányzathoz tartozó egyik főosztályon két főről bizonyosodott be, hogy elkapták a fertőzést, a Kodály Zoltán utcai tagóvodában két dolgozó járt ugyanígy. Ott összesen 9 munkatárs és egy 10 fős gyerekcsoport került járványügyi megfigyelés alá.

A pécsi önkormányzat közleménye szerint újabb koronavírus-fertőzötteket találtak a polgármesteri hivatalnál, a Jogi és Szervezési Főosztály két munkatársa a hétvégén kapta kézhez a pozitív teszteredményt. Egyikük még pénteken lett rosszul, közvetlen kollégájánál pedig szombaton jelentkeztek a tünetek.

A közlemény szerint az önkormányzat megkezdte a két munkatárssal szoros kapcsolatba került dolgozók tesztelését és a kontaktszemélyek felkutatását. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal felénél hétfő óta otthoni munkavégzést rendeltek el, ezzel is biztosítva a munka folyamatosságát.

A városházi kommünikében arra is kitértek, hogy a Tüke Busz Zrt-nél a folyamatosan zajló tesztelések eredményeként négy - nem buszsofőrként dolgozó - munkavállalónál is beigazolódott a fertőzés. Ők jelenleg enyhe tünetekkel vannak otthonaikban, a buszos cégnél pedig folytatják a teszteléseket, különös tekintettel az érintett munkatársak közvetlen kontaktjaira.

A Pécsi Városközponti Óvoda Kodály Zoltán Utcai Tagóvodájában is tovább nőtt a koronavírus-fertőzött dolgozók száma, ugyanis két munkatársnak is pozitív lett a teszteredménye a napokban. A kontaktkutatás során velük együtt összesen 9 dolgozó és egy 10 fős gyerekcsoport került járványügyi megfigyelés alá. A tagóvodában a korábban november 30-ig elrendelt rendkívüli szünetet december 4-ig hosszabbította meg az Oktatási Hivatal - olvasható az önkormányzat közleményében.

 

Címlapkép: Pécsi STOP

Forrás: Pécsi STOP