Pécsi önkormányzat: visszaéléseket találtak a POSZT kapcsán, feljelentést tettek

2020. november 24. 17:07 2020. nov. 24. 17:07

Sajtóközleményt adott ki kedd délután a pécsi önkormányzat, melyben arról írnak, visszaéléseket tárt fel a Péterffy Attila által ígért önkormányzati átvilágítás a Pécsi Országos Színházi Találkozó kapcsán, melyek miatt feljelentés született. Frissítés: a közleményben emlegetett Aktor Kft. vezetése egy pécsi lapnak reagált, szerintük a feljelentés minden alapot nélkülöz.

Az önkormányzat állítása szerint a húszéves múltra visszatekintő Pécsi Országos Színházi Találkozó korábbi szervezői 2017-ben és 2018-ban a fesztivál egyes költségeit a gyanú szerint duplán számolták el, és duplán fizették ki. Amint a közleményben fogalmaztak, "ráadásul saját maguknak, hiszen a fesztiválszervező cég vezető tisztségviselői az önmaguk által alapított cégbe csatornázhatták a fesztivál döntően közpénzből álló költségvetésének egy részét". A kommüniké szerint csaknem 70 millió forintról van szó.

Az önkormányzat közleménye ezután tételesen kibontja, mit talált az átvilágítás. Az alábbiakban a városháza közleményének fentebb nem idézett részét, állításait változtatás nélkül közöljük:

"A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. (POSZF) három vezető tisztségviselője és egy negyedik vezető közeli hozzátartozója 2017. márciusában hozta létre az Aktor Produkció Közhasznú Nonprofit Kft.-t (Aktor), aminek fő tevékenységi köre az előadóművészet volt. Az adatok alapján egy színleltnek tűnő szerződéssel az Aktor két hónap alatt bekerült az előadóművészeti szervezetek nyilvántartásába, ezzel jogot szerzett arra, hogy kulturális TAO-t gyűjtsön.

2017 június 20-án – tehát a 2017. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó befejezését követően utólag és már a fesztivál jegyértékesítési adatainak ismeretében - a POSZF és az Aktor együttműködési megállapodást kötött, melynek célja a kulturális TAO-támogatás gyűjtése volt. A megállapodás szerint a megszerzett TAO támogatással – bizonyos, a szerződésben nem részletezett -  adminisztrációs és szervezési költségek levonása után a következő évi fesztivál megrendezését fogják segíteni. A POSZF tulajdonosaként a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft-nek (ZSÖK) a szerződés szerint 18 produkció 14,9 millió forint értékű jegybevételét kellett volna átengednie az Aktornak, ám utóbbi számlája további 17 produkció jegybevételeit is tartalmazta, így összesen csaknem 26,4 millió forintról szólt, amit a ZSÖK 2017 végégig kifizetett.

Ezzel az Aktor – törvénytelenül - 20,5 millió forint kulturális TAO gyűjtésére vált jogosulttá, ezt a keretet maximálisan feltöltötte, abból viszont alig 10,7 millió forintot juttatott vissza a POSZF-nak a következő évi fesztivál szervezésére úgy, hogy tételesen nem számolt el a TAO-támogatásokból levont adminisztrációs és szervezési költségekről. Ezt a POSZF ügyvezetője sem kérte a cégtől.

Gazdasági szempontból indokolatlan és szükségtelen volt, hogy a POSZF a TAO-támogatások gyűjtésére megállapodást kössön az Aktor Kft-vel, mivel önmaga is meg tudott volna felelni a kulturális TAO-támogatás összegyűjtéséhez szükséges feltételeknek. A felek 2018-ban is hasonló tartalmú szerződést kötöttek egymással, de a kulturális TAO-t a kormány 2018 végén megszüntette.

 Tisztségviselői feladat – vállalkozói díjért?

 A POSZF és az Aktor 2017-ben és 2018-ban külön szerződést is kötött a Pécsi Országos Színházi Találkozó lebonyolításához szükséges feladatok ellátására. A POSZF ügyvezetője a rendelkezésre álló adatok alapján meg sem kísérelte felmérni a piacot, és egyetlen független piaci szereplőtől sem kért be árajánlatot a szerződéses feladatok ellátására. Ugyanakkor az Aktorral megkötött vállalkozási szerződésekben rögzített feladatok és az Aktor tulajdonosainak a POSZF-ban végzett, megbízási szerződésben rögzített munkája között jelentős átfedések voltak.

Tulajdonképpen a POSZF tisztségviselői a saját munkájuk elvégzésére kötöttek vállalkozási szerződést a saját maguk által létrehozott gazdasági társasággal. Ily módon nemcsak a POSZF-ban végzett munkájukért kapták meg megbízási díjukat, hanem vállalkozóként további, milliós összegeket vehettek fel.  

Az Aktor 2017-ben összesen 12,55 millió Ft, 2018-ban pedig összesen 46,83 millió Ft összegben számlázott a POSZF felé, amely anélkül fizette ki ezeket az összegeket, hogy a teljesítés ellenőrizhető tartalmú igazolással lett volna alátámasztva. Alapos a gyanú, hogy ezeket a szerződéses feladatokat az Aktor nem teljesítette, a szerződések nem valós gazdasági tevékenységeket rögzítettek, és a szerződések alapján kiállított számlák sem valós gazdasági tevékenység ellenértékét tartalmazták.

A vállalkozási szerződésekben rögzített tevékenységek – így egyebek közt a jegyértékesítés, a szállás- és utazásszervezés, vagy a gálaest szervezése – természetükből eredően egyszer valósulhattak meg, a POSZF mégis duplán kötött megállapodást az elvégzésükre: egyszer saját tisztségviselőivel (illetve rajtuk keresztül harmadik, piaci szereplővel), egyszer pedig az általuk létrehozott Aktorral. Ez alapján feltételezhető, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyes költségeit duplán számolták el, és duplán fizették meg azok ellenértékét."

A közlemény megjegyzi, az átvilágítás adatai alapján a kulturális TAO-támogatásokkal is visszaéltek. Azt is írják, a POSZT kapcsán feltárt visszaélések alapján a Zsolnay Negyed új vezetője novemberben hűtlen kezelés, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával tett büntető feljelentést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Lapunk az önkormányzat közleménye kapcsán, cikkünk megjelenése előtt levélben kereste meg a POSZT-ot szervező céget, nyilatkozatot kérve tőlük a fenti állításokat illetően. Amint válasz érkezik tőlük, közöljük. Próbáltuk hívni a színházi találkozó weboldalán, az "Elérhetőség" fülnél megadott telefonszámot is, de nem volt elérhető.

Frissítés (18:43): Reagált az Aktor vezetése, szerintük a feljelentés minden alapot nélkülöz

A Pécs Aktuál megkereste a közleményben említett Aktor Kft. vezetőségét, amely a következő nyilatkozatot küldte meg nekik:

"Az Aktor Produkció Nonprofit Kft. és a POSzF Nonprofit Kft. együttműködésék célja a POSZT megrendezéséhez szükséges többletforrások biztosítása volt.

Az Aktor ezt a célt elérte, hiszen a társasági adó rendszerében évekkel ezelőtt még lehetséges pluszforrást előteremtette és a POSZT rendelkezésére bocsájtotta – ennek a lehetőségnek a kihasználása korábban nem történt meg -, és  egyéb forrásokra is sikeresen pályázott.

Az Aktor Nonprofit Kft. tulajdonosai egyetlen fillér jövedelemre sem tettek szert, hiszen ezt a nonprofit gazdálkodási forma kizárja. Az Aktort többek között a NAV is vizsgálta és semmilyen hibát nem talált a könyveiben, erről dokumentumok tanúskodnak. A Zsolnay Negyed ügyvezetőjének feljelentése minden alapot nélkülöz."

Lapunknak még nem reagált a POSZT-ot szervező cég vezetősége.

 

 

Címlapkép: Illusztráció/wikipedia CC BY-SA 4.0 - MrSzantogabor

Forrás: Pécsi STOP