Péterffy: a kormány a Pécsi Nemzeti Színház támogatásán keresztül kényszerítené ki a ZSÖK átjátszását

2020. április 16. 18:55 2020. ápr. 16. 18:55

A pécsi polgármester arról beszélt az online városinfón, hogy a véleménye szerint a kormány arra próbálja presszionálni az önkormányzatot, hogy a Pécsi Nemzeti Színház állami támogatásáért cserébe a város játssza át a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft-t az államnak.

Péterffy Attila az április 16-ai, csütörtöki negyedik online városinfón egy a Pécsi Nemzeti Színház és dolgozói sorsát firtató kérdésre válaszul elmondta, a színház önkormányzati támogatása benne van az idei elfogadott költségvetésben (ez 270 millió forintot jelent - a szerk.).

A tavaly decemberben módosított kulturális törvény miatt a finanszírozásról külön kell tárgyalni a városoknak. A Pécsi Nemzeti Színház közös - állami és önkormányzati - fenntartású lesz, ez március elejére eldőlt, azonban azóta nem tudni, hogy az állam mennyivel is támogatja idén az intézményt. 

A polgármester ennek kapcsán elmondta, hogy januárban a kulturális államtitkárral is tárgyaltak, de sok eredménye nem volt ennek.

Péterffy Attila hozzátette, hogy több levélváltás után sem jártak sikerrel a témában, mivel a kormány a Pécsi Nemzeti Színház támogatását össze kívánja kötni a Zsolnay Örökségkezelőre, a Kodály Központra és a Pannon Filharmonikusokra adott állami támogatás odaítélésével.

A polgármester úgy véli, hogy a kormány arra próbálja kimondatlanul presszionálni az önkormányzatot, hogy a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft-t (amely 100 százalékban önkormányzati cég) játssza át a városvezetés nekik. 

Péterffy kitért rá, hogy a Fekete Péter kulturális államtitkárral folytatott korábbi tárgyaláson elmondta, hogy az önkormányzat alapvetően nem nyitott a cég értékesítésére.

"Nyilvánvaló, a kormány arra játszik, hogy kikényszerítse városból azt a Pécsi Nemzeti Színház nem-támogatásán keresztül, hogy, így vagy úgy, a Zsolnay Örökségkezelőt passzoljuk át a kormánynak. Nem ez a szándékunk, továbbra is tárgyalásra szólítjuk fel a magyar kormány illetékes minisztériumát, államtitkárságát"

- mondta el a polgármester az online városinfón. Hozzátette, természetesen cél a Pécsi Nemzeti Színház működésének fenntartása és ezen keresztül a dolgozók fizetésének biztosítása, azonban ehhez a kormánnyal keményebben kell tárgyalniuk, hogy a Pécsi Nemzeti Színház működéséhez szükséges állami támogatás megérkezzen.

Arra is kitért, hogy az önkormányzat időben nyilatkozott a közös fenntartásról, és bár a járvány áthúzta a számításokat, de a kormány hozzáállása is áthúzza a terveket. Végezetül annyit kért a pécsi fideszes politikusoktól, hassanak oda a kormányra, hogy a Pécsi Nemzeti Színház is megkaphassa az állami támogatást.

A színházzal foglalkozó rész 28:30-tól indul és kb. 32:40-ig tart:

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP