2014. augusztus 28. csütörtök | 35. HÉT | 240. NAP | 11:04 | ÁGOSTON, ÁGOST

Szakemberek és képzés nélkül akarnak uránbányát nyitni?

2012. július 03. | 19:22
Kovács Pál államtitkár nemrég Pécsen úgy nyilatkozott a tervezett uránbánya nyitással kapcsolatban, hogy ötszáz embernek adna munkát a beruházás. A probléma az, hogy hazánkban jelenleg nincs vájár képzés, így nagy kérdés, hogy kit küldenének le a bányába dolgozni.

Az uránérc világpiac ára olyan, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból előnyösnek tartaná a Pécs környéki urán bányászatát - mondta Pécsett Kovács Pál energetikai államtitkár júniusban. A sajtótájékoztatót követő bizottsági ülésen kijelentette: megvizsgálják, hogy milyen feltételekkel, milyen társadalmi egyetértéssel tudna elindulni a folyamat. Leszögezte: ötszáz fő alkalmazását teszi lehetővé a technológia.

Veteránok

Utánanéztünk, kiket tudnának a tervezett uránbányában alkalmazni. A mecseki uránbányászat 1989-ben megszűnt, így velük már neccesen lehet számolni, mert azóta eltelt 23 év, így minimum 45 éves kor felett járnak, de többségében már ötvenes éveiket tapossák vagy már rég nyugdíjasok vagy meghaltak. A kilencvenes évek végén bezárt Pécs környékén az utolsó mélyművelésű bánya is, az ott dolgozók közül még találni bányászokat, de messze nem beszélhetünk több száz főről, illetve az akkor elbocsátottak közül a nagy része máshol dolgozik jelenleg.

Munkanélküliek?

Ha a kormány abban gondolkodik, hogy a munkanélkülieket felszippantja a tervezett uránbánya, akkor azokat az embereket képezni kell, vájárok, bányatechnikusok, bányagépkezelők stb. kellenek, akik gyakorlattal rendelkeznek. Elkezdtünk kutatni, hogy hol képeznek ma vájárokat az országban és arra a megdöbbentő eredményre jutottunk, hogy egyetlen helyen, ott is felnőttképzésben. Középiskolai vájár szakmunkásképzés nincs ma Magyarországon. A Magyar Oktatási Tájékoztatón a kereső alapján maximum valaki pirotechnikusnak mehet el, amiből viszonylag kevés kell egy mélyművelésű bányában. Az OKJ-s leírás alapján már 2007-ben is csak felnőttképzésben lehetett vájárnak, segédvájárnak tanulni.

Egyetlen hely

A google segítségével találtunk rá az egyetlen helyre, ahol felnőttképzésben foglalkoznak vájárképzéssel. Grünwald Ferenc felnőttoktató, a Bányaiskola vezetője elmondta, hogy az államtitkár által említett több ötszáz szakember kiképzése pár éven belül egy vicc, jelen helyzetben teljességgel lehetetlen. A vájárok képzése csak gyakorlati hellyel együtt lehetséges ma Magyarországon, példaként említette, hogy jelenleg, ha egy cég felkéri őket, akkor a bányatechnikusi végzettség egy év alatt érhető el, de a képzésre küldöttnek (a foglalkoztató cég által - a szerk.) akkor már az adott üzemben 1-2 év gyakorlata kell, hogy legyen. Grünwald azt is elmondta, hogy vájárt nem lehet képezni iskolapadban, gyakorlati képzés nélkül, amit az adott bányában végezhet el. Problémát jelenthet az is, hogy két egyforma bánya nincs, így az sem jó megoldás, hogy más helyről vigyenek át szakembereket, biztonságos üzemeltetéshez gyakorlottal rendelkezők kellenek.

A másik nagy probléma, hogy jelenleg a képzési jegyzékben mélyművelésű bányagépkezelő szakma január elsejétől nincs, csak külszíni van. Bányamentő képesítést sem lehet már szerezni hazánkban, ráadásul ezt úgy lehetett korábban megszerezni, hogy a bányában jó pár éve dolgozó tapasztalt szakemberekből válogatták ki a leendő mentőket - mondta Grünwald.

Zárásként elmondta: lehet két hónapos képzéssel gyakorlat nélkül is leküldeni embereket a bányákba, de nem lesz olyan bányamérnök, vezető szakember, aki ezért vállalná a felelősséget.

Jelenleg a pécsi uránbánya mellett az ország több pontján terveznek mélyművelésű bányák nyitását, de nincs ma Magyarországon szakemberképzés és először a törvényi szabályozáson kellene változtatni, hogy ez az állapot megszűnjön.


Szerző: sothis   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   Forrás: Pécsi Stop   |   STOP

címkék
uránkutatás, Pécs, vájár, Bányaiskola, bánya, uránbánya, mélyművelés


a rovat további hírei
Siklós: lemondott a Fidesz-alelnök, függetlenként folytatja Annyira pörög a Leonardo-kiállítás, hogy leárazták Kemény bosszút állt a csúnya szavak miatt Többet kaszál idén a BIOKOM Összekeveredett a vitorla - a vízirendőrök vontatták ki Közeleg a tél? Páva remekműve: öt év - 48 milliárd forint hitel
címlap »
fotó, videó »
Sztárklikk »
1/5
CHF / HUF

szavazás
címkefelhő

Claudia kitárulkozik
Sokáig fontolgatta, hogy megmutassa a kendőzetlen valóságot, de végül beadta a derekát és minden mást is.
Vörös, Barna, Fekete
Így kell kinéznie egy valóban lazító és a zsigerekig hatoló masszázsnak.