Turisztikai együttműködésről egyeztetett Pécs és Mohács polgármestere

2020. szeptember 16. 16:30 2020. szept. 16. 16:30

A jövőbeni turisztikai együttműködésről egyeztetett Péterffy Attila pécsi és Csorbai Ferenc mohácsi polgármester. Az idei adventi időszakban Pécsen kiemelt figyelmet fog kapni Mohács a tervek szerint, míg a 2021-es mohácsi adventen a pécsi Zsolnay manufaktúra lehet a kiemelt partner.

Facebook-bejegyzésben számolt be arról Csorbai Ferenc mohácsi ügyvivő polgármester, hogy szeptember 16-án, szerdán nála járt Péterffy Attila pécsi polgármester, akivel a két város turisztikai együttműködésének lehetőségeiről egyeztettek. Csorbai bejegyzésében azt írta, Péterffy szerint Mohács fontos tényező a térségben.

"Úgy véljük, a következő időszak várhatóan a belföldi turizmus erősödését hozza, ezért is szükséges egy jól kidolgozott koncepció, mely jelentős lépéselőnnyel járhat az élénkülő piacon. Hivatali kollégámmal megállapodtunk arról, hogy a megújuló, 2020-as pécsi adventi heteken Mohácsra kiemelt figyelem irányulhat. A rendezvénysorozat keretében mások mellett maszkfaragók, kézművesek, a gasztronómia képviselői mutatkozhatnak be és ismertethetik meg városunk értékeit a megyeszékhely lakosaival valamint a látogatókkal.

Az itt szerzett tapasztalatokat hasznosíthatjuk saját, 2021-es adventi vásárunk megrendezésénél, melynek központi helyszíne az akkorra már átadott Selyemgyár lesz. Úgy tervezzük, az eseményen díszvendégként köszöntenénk a Pécs nevével egybeforrt, művészi színvonalú termékeiről híres Zsolnay manufaktúrát.

A céljaink között szerepel a mohácsi csata ötszázadik évfordulójáról való méltó megemlékezés is"

- olvasható a bejegyzésben, amelyben Csorbai kitért a Magyar Közlöny szeptember 14-én megjelent számára is. Ebben jelent meg ugyanis az a kormányrendelet, amely 11 turisztikai térséget sorolt fel. Ezek között van a Pécs-Villány turisztikai régió is, ám Csorbai azt nehezményezte, hogy Mohács nem szerepel az ide tartozó nevesített települések között. 

Mohács önálló jogán turisztikai attrakció

A Magyar Közlönyben szereplő kormányrendeletben a következő településeket nevesítik a Pécs-Villány turisztikai régiónál:

Abaliget, Csarnóta, Cserkút, Drávacsehi, Harkány, Kisharsány, Kővágószőlős, Kovácsszénája, Magyarhertelend, Nagyharsány, Óbánya, Orfű, Palkonya, Pécs, Pécsvárad, Pogány, Siklós, Szaporca, Tésenfa, Villány, Villánykövesd, Zengővárkony.

A kormányrendeletnek van egy indoklása is, eszerint a szóban forgó

"kormányrendelet a kormány által elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 dokumentum céljainak megvalósításához kapcsolódó, a turisztikai térségekben tervezett feladatok hatékonyabb ellátására irányul, ami szükségessé teszi az elmúlt időszak turisztikai folyamataihoz igazodóan új turisztikai fogadóterületek meghatározását."

A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at a kormány 2017. októberének elején fogadta el a turizmusonline.hu cikke szerint.

A 156 oldalas stratégiában sem Mohács neve, sem a busójárás nem szerepel. Pécs is csak az egészségturizmusnál van megemlítve, illetve a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) merül fel még a kulturális nagyrendezvények sorában. Ugyanakkor a stratégiában szerepel a következő mondat is:

"Az előzőekben bemutatott és a továbbiakban nevesítendő kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben található attrakciók mellett számos olyan vonzerő és attrakció létezik hazánkban, melyek a későbbiekben sem feltétlenül lesznek kiemelt turisztikai fejlesztési térség részei, de turisztikailag értelmezhetőek, sok esetben ráadásul jelentős, például világörökségi értékkel is bírnak. Az ilyen, kiemelt turisztikai fejlesztési térségeken kívüli, jelenleg még sok esetben pontszerű attrakciók szintén részét képezik Magyarország turisztikai élménykínálatának, ezért ezekkel kapcsolatban is szükséges egy konzekvens, világos jövőkép meghatározása."

Ebbe a körbe már beleérthető a mohácsi busójárás például, amely 2009 óta az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján szerepel, és 2012 óta hungarikumnak számít. Emellett pedig Mohács a Szederkényi Hegyközséghez tartozik, amely pedig a Pécsi borvidék része - vagyis borvidékileg a Pécs-Villány turisztikai térséghez lehetne sorolni.

 

Címlapkép: Facebook/Csorbai Ferenc

Forrás: Pécsi STOP