Vári szerint törvénysértő lenne, ha továbbra is részt venne a PSN vezetésében

2019. november 29. 14:43 2019. nov. 29. 14:43

Megy az adok-kapok Péterffy Attila polgármester és Vári Attila fideszes képviselő, volt polgármesterjelölt között. Vári ugyanis nemrég a PSN Zrt-ért aggódott, mivel hogy lemondása után nincs vezetője a cégnek. A polgármester szerint még dolgoznia kellene december közepéig, Vári szerint viszont ez törvénysértő lenne.

Mint ismert, Vári Attila, bár polgármesterjelöltként kikapott Péterffy Attila ellenében, listáról végül önkormányzati képviselői mandátumot kapott. Csakhogy, mivel a PSN Zrt. vezérigazgatói posztját is vitte, valamelyiket el kellett engednie a törvény értelmében, összeférhetetlenség miatt. 

Vári végül a képviselőséget választotta, a vezérigazgatói posztról pedig november közepén lemondott

Aztán november 22-én interjút adott a PécsiÚjság.hu-nak, amelyben többek közt arról beszélt, hogy mivel a városvezetés még nem jelölte ki az utódját, így jelenleg nincs vezérigazgató a cégnél, ez pedig több folyamatban lévő ügyet, a tao-támogatás helyzetét befolyásolja negatívan. 

Pár nappal később a városháza kiadta Péterffy Attila független polgármester közleményét. Péterffy szerint Vári nyilatkozata néhol félreérthető volt, ráadásul arról kapott értesítést, hogy Vári a lemondása, november 12. óta nem jár be a PSN-hez, munkajogviszonyával kapcsolatos kötelezettségeinek nem tesz eleget.

"A levélben arról tájékoztattam Vári Attilát, hogy bár cégjogi értelemben vett vezető tisztségviselői jogviszonya lemondása következtében 2019. november 14-i hatállyal megszűnt, de a vezérigazgatói munkakörre létesített munkaviszonya 2019. december 15. napján ér véget munkavállalói felmondás jogcímén. Tekintettel arra, hogy a vezérigazgatói munkakörének ellátására 2019. december 15. napjáig köteles, felhívtam Vári Attila figyelmét arra, hogy biztosítania kell a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. működőképességét, munkaköréből fakadóan el kell lásson minden olyan tevékenységet, amelyre munkajogviszonya alapján köteles"

- írta Péterffy a közleményben, aki szerint nem a városvezetés hezitálása veszélyezteti a PSN-t, hanem hogy Vári nem tesz eleget a kötelességeinek.

Vári Attila november 29-én szintén levélben fogalmazta meg gondolatait az ügyről, amelyet a PécsiÚjság.hu közölt. 

Vári szerint törvénysértő lenne, ha ő továbbra is vezérigazgatóként tevékenykedne, levelében a következőképp fogalmazott:

"(...) az önkormányzati törvény értelmében önkormányzati képviselő nem lehet helyi önkormányzat által alapított gazdasági társaság legfőbb szervének, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja.

A fentiek értelmében amennyiben a felhívásban foglaltak szerint minden, a munkakörömhöz tartozó olyan tevékenységet továbbra is ellátnék, amelyekre a felmondás közléséig köteles voltam, egyértelműen az önkormányzati törvényt sértő módon járnék el. Mivel személyesen sem működhetek közre az ügyvezetésben, személyes közreműködéssel járó munkavégzésem a vezérigazgatói munkakörben jogszabályba ütközne.

Maga a Munka törvénykönyve is konkrétan nevesíti a munkáltatói utasítás megtagadásának a lehetőséget abban az esetben, amennyiben annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik."

Vári Attila levelében ezután felkérte Péterffy Attilát, hogy legyen kedves és tájékoztassa azokról a munkaköri feladatokról, amiknek a teljesítését elvárja tőle az önkormányzat, és amik ellátásával nem sérül az összeférhetelenségről szóló passzusa az önkormányzati törvénynek.

"Vezető állású munkavállalóként a kötetlen munkarend irányadó munkavégzésemre és éppen e kötetlenség hivatott biztosítani azt, hogy immár az önkormányzati képviselői feladataim mellett el tudjam látni a munkajogviszonyom megszűnésének időpontjáig a fentebb részletezni kért munkaköri kötelezettségeimet.

Végül felhívnám a figyelmét arra, hogy ellentétben a levelében állítottakkal az önkormányzatnak és Önnek a feladata biztosítani a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. működőképességét. Ön pedig tisztában van azzal, hogy lemondásom óta cégjegyzésre jogosult törvényes képviselője nincsen a PSN Zrt-nek .

Őszintén bízom abban is, hogy késlekedésük a jövőben nem fogja beárnyékolni a PSN Zrt-ről az elmúlt években kialakult képet"

- zárta levelét az olimpikon.

 

Forrás: Pécsi STOP/Pécsi Újság