Vasárnap délután a pécsi Széchenyi téren is demonstrálnak a színművészetisek mellett

2020. október 2. 15:56 2020. okt. 2. 15:56

Vasárnap öt egyetemi városba, köztük Pécsre is eljut egy váltófutás keretében a tiltakozó színművészetisek fáklyalángja, amelyet egy rendezvénnyel fogadnak majd a baranyai megyeszékhelyen. A tervek szerint Lovasi András is fellép majd. 

Mint ismert, a színművészetis hallgatók augusztus 31-én éjjelén foglalták el az egyetemük Vas utcai épületét, mivel a fejük fölé erőltetett kuratórium miatt (élén Vidnyánszky Attilával) a szenátus tiltakozásképpen lemondott (több meghatározó tanár pedig felmondott). Az egyetemfoglalás egy hónapja tart (pár napja pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem egy másik épületét is blokád alá vontak), a hallgatói önkormányzat nem tartja legitimnek a kuratóriumot, és az újonnan kinevezett rektorhelyetteseket.

Az egyetemisták több látványos tiltakozó akciót is tartottak - például élőlánccal juttatták elaz egyetemi chartát a parlamenthez -, most egy újabb megmozdulásuk jön: vasárnap fáklyás váltófutással juttatják el azt lángot öt egyetemi városba, köztük Pécsre is, melyet a lemondott vezetőség tagjai gyújtottak pár napja, és amely a szabad oktatást hivatott szimbolizálni.

A baranyai megyeszékhely civiljei ennek örvén kis programsorozattal készülnek, a rendezvény Facebook-eseménye szerint a menetrend a következőképpen alakul:

  • 15:30-tól a Király utcában egy karnevállal várják a fáklyás futókat;
  • 17:00-kor egy beszédekkel tűzdelt, zenés-táncos demonstráció indul a Széchenyi téren.

Fellép többek között: Lovasi András, illetve a Cedar Knoll és a Doggos zenekar is. A részletes program - mely majd tartalmazza a felszólalók névsorát is - hamarosan elérhető lesz.

Az esemény szervezői azt ígérik, hogyha valaki világos pólót hoz, akkor arra Free SZFE-feliratot készíthet, és ha gyertyával, vagy mécsessel érkeznek a rendezvény résztvevői, akkor akár a Budapestről érkezett lángot is hazavihetik.

A szervezők arra kérik a rendezvényen részt venni szándékozókat, hogy lehetőleg mindenki tartsa be a járványhelyzet miatt a szociális távolságtartást, és viseljenek orrot-szájat eltakaró maszkot. 

 

Címlapkép: Illusztráció/Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK

Forrás: Pécsi STOP