A PEAC nyerte a pécsi rangadót

2020. október 7. 21:09 2020. okt. 7. 21:09

A PEAC-Pécs együttesével meccselt a PINKK Pécsi 424 szerda este a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A két pécsi női kosárlabdacsapat korán, már a második fordulóban összekerült, a találkozót az egyetemisták nyerték.

Az október 7-i összecsapás előtt a vendégek két játékosával beszélgettünk. A hármas poszton játszó Horváth Zsanett elmondta, hogy kevés idő volt készülni a meccsre, a tempó pedig a szerda-szombat ritmus miatt eléggé feszített. - A felkészülés alatt megpróbáltunk javítani a hibáinkon, szeretnénk egy szoros és izgalmas mérkőzést játszani, reméljük, jobban tudunk teljesíteni, mint az előző egymás elleni találkozón – fogalmazott a sportoló.

Tenyér Zsófia (fotó: Szabó Ferenc)

A csapatkapitány, Tenyér Zsófi is bizakodó volt. - Mindig érdekes és rangadónak számít, ha a két ellenfél ugyanabból a városból való, attól függetlenül, hogy épp milyen helyzetben vannak, vagy milyen játékosok állnak rendelkezésre. Szeretnénk nyomás nélkül játszani, és megmutatni, hogy mire vagyunk képesek, ugyanis a bemutatkozás nem sikerült tökéletesre. A heti két mérkőzés lehetőséget ad arra, hogy meccsről meccsre fejlődjünk, legyen szó akár a támadásról akár a védekezésről – mondta.

Horváth Zsanett (fotó: Szabó Ferenc)

Meglepetésre a vendégek parádésan kezdték a mérkőzést, a távoli dobásoknak köszönhetően 17-29-es eredményt olvastunk az első negyed után az eredményjelzőn. A hosszú szünetre is PINKK-vezetésnél (34-35) mentek pihenőre a lányok. A folytatás már inkább a hazaiakról szólt. Rendezték védekezésüket, javítottak dobóteljesítményükön és 69-60 ra megnyerték a pécsi rangadót.

PEAC-Pécs-PINKK Pécsi 424: 69-60 (17-29, 17-6, 20-12, 15-13)

A mérkőzés után a vendégek játékosa, Vári Zita elmondta, hogy a héten sokat gyakoroltak. Jobban játszottak, mint három napja a Vasas Akadémia ellen. Tovább kell folytatni a munkát, és jönnek a győzelmek, mondta, megjegyezve, a PEAC-nak több rutinos játékosával sikerült a fordítás.

Fotó: Szabó Ferenc

A PEAC kosarasa, Wentzel Nóra azt mondta, az első játékrészben sok labdát eladtak, a védekezés sem volt rendben. A folytatásban feljavult a dobóteljesítményünk és sikerült nyerni.

A lányok rövid pihenőt kapnak, legközelebb szombaton lépnek pályára, 18 órai kezdettel. A PEAC-Pécs együttese otthonában, a Lauber Dezső Sportcsarnokban fogadja az ELTE-BEAC Újbuda csapatát. A PINKK Pécsi 424 pedig a TFSE-MTK otthonába utazik a Széchenyi István Egyetemi Sportcsarnokba.

Fotó: Szabó Ferenc

Szerző: Szabó Ferenc

Forrás: Pécsi STOP