Látványos meccsen ikszelt a Győr és a PMFC

2020. augusztus 8. 21:38 2020. aug. 8. 21:38

A WKW ETO FC Győrt fogadta szombat este a PMFC a Stadion utcában a Merkantil Bank Liga NB II. harmadik fordulójában. Mindkét gárda győzelemre készült, a három pontot viszont senki sem húzta be, helyette egy látványos, négygólos döntetlent játszottak. Mindkét együttes lábában benne volt a győzelem, de a Pécs a sok kis helyzetét elpuskázta, a Győr nagy lehetőségét pedig Helesfay egy szenzációs védéssel akadályozta meg.

Ünnepi kezdőrúgást láthatott a 3000-res közönség, azt ugyanis a vasárnap 81. születésnapját ünneplő Garami József mesteredző végezte el.

Fotó: Szabó Ferenc

A mecsekaljai gárda nagy lendülettel kezdte a mérkőzést. Mindenhol ott voltak a fiúk, látszott, hogy begyakorolt figurákat hajtanak végre.

A jó ritmusban játszó hazai csapat a 11. percben meg is szerezte a vezetést. A 16-os közelében ráfeküdtek Adamcsekre, a megítélt szabadrúgást 20 méterről a sértett játékos vágta a jobb felső sarokba, 1-0.

Fotó: Szabó Ferenc

A 37. percben Rácz lerántotta Priskint, 11-es. A büntetőt Priskin a kapu bal oldalába lőtte, Helesfai jobbra vetődött, 1-1.

A 42. perecben Májer passzolt jól Priskinnek, aki a kapu jobb alsó részébe rúgta a játékszert, 1-2. Az 52. percben Gundel Takács és Temesvári egymásra várt, Adamcsek közelről a hálóba gurított, 2-2. Több gól nem is esett a találkozón, mindkét csapat egy pontnak örülhetett.

Fotó: Szabó Ferenc

A meccs után a pécsiek mestere, Vas László arról beszélt, hogy remekül kezdődött a mérkőzés, gólt is rúgott a csapata, majd valami rövidzárlat történt, hogy miért, azt nem tudni. Hangsúlyozta, nagyon sajnálja, hogy nem tudták begyűjteni a három pontot, ugyanakkor hozzátette, a 90. percben majdnem kaptak egy harmadik gólt, attól Helesfai mentette meg a csapatot.

Vas László (Fotó: Szabó Ferenc)

A Győr vezetőedzője, Tuifel Péter azt mondta, tudta a PMFC-ről, hogy remek csapat. Úgy látta, hogy szombat este közelebb is álltak a hazaiak a győzelemhez, de ha Helesfai nem fogja meg az utolsó percben azt a nagy lövést, a Győr három ponttal mehet haza.

Tuifel Péter (Fotó: Szabó Ferenc)

Szerző: Szabó Ferenc

(Címlapkép: Facebook/PMFC)

Forrás: Pécsi STOP