Magyar Kupa: a Sopron örülhetett Pécsett

2020. március 7. 22:12 2020. márc. 7. 22:12

Elmaradt a meglepetés a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa döntőjében. A játékosállomány, a papírforma, a bajnoki tabellán elfoglalt hely alapján, és nem utolsó sorban a nyolcas döntőben elért 2-2 győzelem alapján a Sopron Basket-Atomerőmű KSC Szekszárd játszotta a szombat esti döntőt a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban, a győzelmet a hűség városának együttese szerezte meg.

A csütörtökön és pénteken látottak alapján a Szekszárd besétált a döntőbe, különösen a ZTE ellen nyert könnyedén. A Sopron mindkét mérkőzésen, a Diósgyőr és a TFSE-MTK ellen is megizzadt a győzelemért. A fináléban Határéknak gondot jelenthet, hogy az TFSE 90 pontot dobott az elődöntőben, ami nem azt jelent, hogy a Sopron jól védekezett.

A döntő csatában kupáért összesen dobtak 96 pontot a csapatok. Ritkán látható rossz százalékkal dobott a Sopron és a Szekszárd is. A mérkőzés elején, a 2. percben 6-0-ra vezetett a Sopron. Négy tripla az első negyedben Sopron oldaláról, Határ 6 perc alatt begyűjtött 2 hibát, le is cserélték. A negyed végén 20-13-at mutatott az eredményjelző.

Sopron Basket-KSC Szekszárd (fotó: Pécsi STOP)

A folytatásban rossz dobásokat láthattunk, 6 perc alatt 2-4. A 19 percben Fegyverneky is feliratkozott a pontszerzők közé, 28-24 az állás 20 perc után.

A szünetben Iványi Dalma díszes virágcsokrot vett át Pécs alpolgármesterétől, Bognár Szilviától. A szervezők így emlékeztek Dalmára, hogy 20 éve az Egyesült Államokban, a WNBA-bajnokságban, a Utah Starzz csapatában sikeres mérkőzést játszott.

Sopron Basket-KSC Szekszárd (fotó: Pécsi STOP)

A harmadik negyedben ismét Fegyverneky eredményes. Mindkét edző, Gáspár Dávid és Zseljko Dokics is technikait kap. A játékvezetők videón elemeznek egy szándékos szabálytalanságot. A 31. perc eseménye Studer tripla dobása.

Fotó: Pécsi STOP

A záró negyedben játék már kevés volt. Talán a játékosok ebben az időpontban érezték meg, hogy harmadik mérkőzésüket játsszák a harmadik napon.

Sopron Basket-KSC Szekszárd: 54-42 (20-13, 8-11, 16-14, 10-4)

A mérkőzés után Gáspár Dávid Sopron vezetőedzője nem titkolta, hogy a lányok nincsenek hozzászokva ilyen sorozathoz, majd gratulált a Magyar Kupa második helyen végzett csapatának, a Szekszárdnak.

A Szekszárd vezetőedzője, Zseljkó Dokics a 20-30 százalékos dobóteljesítményen akadt ki. A Killik László női kosárlabda, Magyar Kupa döntője után érmek és a serleg átadása után volt pezsgőbontás, és a kosárháló ollóval való levágása sem maradt el.

Szerző: Szabó Ferenc

Forrás: Pécsi STOP