2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 19:21 | DEZSŐ, DÉZI

MTK-PMFC: se Lantos, se Uzoma, de Supka bizakodik

2012. augusztus 11. | 08:11
A Fradi után egy másik fővárosi csapattal kell megküzdenie vasárnap este a PMFC-MATIAS-nak: az újmecsekaljai gárda az MTK otthonába látogat augusztus 12-én. Bár a baranyaiaknak nélkülözniük kell Uzomát, Lantost és Horváth Zsoltot is, Supka Attila bízik benne, hogy sikerül továbbvinni azt a játékot, mint amit az FTC ellen produkáltak.

A Pécs és az MTK eddig nyolcvanötször csapott össze az élvonalban, a mérleg a fővárosiaknak kedvez. Mindössze tizenöt találkozó végződött baranyai sikerrel, harminckét alkalommal született iksz, harmincnyolc alkalommal pedig alulmaradt a mecsekaljai gárda. A Munkás összesen nyolcvanhét gólt lőtt az MTK-nak, cserébe 114-et kapott.

Bízunk benne, hogy sikerült továbbvinnünk azt a játékot az MTK ellen, mint amit a Fradi ellen produkáltunk - mondta PMFC-MATIAS vezetőedzője, Supka Attila a meccset megelőző pénteki sajtótájékoztatón. Hozzátette: a csapat kisebb-nagyobb problémákkal készül a fővárosi csapat otthonába, az augusztus 12-i meccsen ugyanis nem léphet pályára Lantos, aki az FTC ellen a 60. percben gyűjtötte be második sárgalapját, az így összejött piros lap miatt nem erősíti ezúttal az újmecsekaljai gárdát. Supkának nélkülöznie kell Horváth Zsoltot is, akinek a hasfala húzódott meg. Uzoma is sérült, ő a zöld-fehérek elleni összecsapás 69. percében szedett össze egy combközelítőizom-húzódást, rá két-három hét kihagyás vár. A pécsiek trénere mindezek dacára bízik abban, hogy azok a játékosok, akik lehetőséget kapnak a fővárosi gyepen, bizonyítani tudnak.

Az MTK nagy előnye, hogy összeszokott a csapat, évek óta együtt játszanak, majdnem ugyanazzal a felállással szerepelnek a bajnokságban, mint amivel visszatértek az NB II-ből - fogalmazott Supka. A középpályás és a támadójátékuk elég erős, de ha megtaláljuk az ellenszert, eredményesen tudunk játszani ellenük - fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatón szó esett a Supka Attila elküldéséről is, melyre a Fradi elleni meccs 60, percében, Lantos kiállításával egyidőben került sor. A tréner újságírói kérdésre elmondta: a játékvezető azért ítélte a kispad elhagyására, mert kétszer kilépett a technikai zónából. Hozzátette: a mérkőzés után megbeszélték az ügyet a sporival, aki korrekt volt, megmagyarázta a döntését.


Forrás: Pécssi STOP/PMFC.hu   |   STOP

címkék
Pécs, PMFC-MATIAS, MTK, foci, labdarúgás, NB I, Supka Attila


a rovat további hírei
Magyar Kupa: Coulibaly vezérletével megvédte címét a Debrecen Brüsszeli tenisztorna - Czinkék simán kikaptak Három bronzzal gazdagodtak a pécsi vívók A gyerekcsatorna adja az MK-döntőt Férfi vízilabda ob I: döntetlen Pécsen, kiesett a Kaposvár Sportközvetítések a televíziókban Visszatér Finnországba a magyar hokikapus
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF

szavazás
Ön szerint volt Pécsett trafikmutyi?

bővebben
Igen Nem
címkefelhő
Fotó: suicidegirls Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.