Unatkozol? Irány a kertbe driftelni!
Ryan Tuerck megmutatja, hogyan kell az ablakban ülve gumit füstölni.
Ryan Tuerck neve ismerős lehet azok számára, akik figyelemmel kísérik az amerikai Formula Drift sorozatot, ugyanis a New Hampshire-ből származó fiatalember az egyik legnagyobb tehetség a sorozatban. Jelenleg egy Nissan 240SX versenyautót hajt, korábban pedig versenyzett már Pontiac Solstice-szal és Chevy Camaróval is, vagyis fiatal kora ellenére óriási tapasztalattal rendelkezik.
Már csak ezért is lehetne rajongani érte, de szurkolói főként a személyisége miatt imádják. Tuerck igazi vagány, aki a pályán és azon kívül is mindent bevállal, és az sem érdekli, ha kicsit karcos az autója, vagy épp hiányzik róla néhány karosszériaelem. Ha kell, lábbal csukja le a motorháztetőt, garázsba tolatásnál pedig csak a koppanás után állítja le a motort. Barátai nem is szívesen adnak neki kölcsön kipróbálásra autót, mert esélyes, hogy nem abban az állapotban kapják vissza, ahogy odaadták.
Következzen most ebből egy kis ízelítő a saját kertjéből, ahol a felhajtón mókázik privát Nissan 200 SX driftautójával, ami első pillantásra egy roncsnak tűnik, valójában azonban egy tökéletes célszerszám. Kattints ide!
Forrás: STOP/Autolabor.hu |
STOP

címkék
Formula Drift, Ryan Tuerck, Nissan, driftHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Már-már ezüstérmes a Videoton
Dér Zsolt nyerte az első szakaszt a 39. Gemenci Nagydíjon
Zakózott a Kaposvár a Videoton otthonában
Kínlódva nyert az Újpest
Újabb lépés az egri vízilabda bajnoki cím felé
A pécsi focisták bukták a prémiumot - vereség Siófokon
Győrben nyert a Fradi az MTK ellen