Makón is felütötte a fejét a kanyaró
Makón kanyaró miatt lezárták a kórház két osztályát, a betegséget 10 kórházi dolgozónál fedezték fel. A szekszárdi Balassa János Megyei Kórház infektológus főorvosa szerint az 1969 előtt születettek nem védettek a kanyaró ellen, de az utánuk születettek is csak részlegesen, mivel 1990-ben cserélték le a vakcinát. Romániában 16 haltak bele a járványba.
Az 1969 előtt születettek egyáltalán nem, a későbbi generációk is csak részlegesen védettek a kanyaró ellen, mivel 1990-ben lecserélték azt a vakcinát, amelyet addig használtak - mondta Almási István, a szekszárdi Balassa János Megyei Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna szombati híradójában.
A főorvos szerint a mostani védőoltás már megfelelő védettséget biztosít, ráadásul a oltást ismétlik kisiskolás és kamasz korban. Ugyanakkor a védettség csökkenhet felnőttkorra, de a betegség kialakulását és a járványt még így is megakadályozhatja - mondta.
Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyaró megbetegedések miatt zárlatot rendeltek el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein - jelentette be a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője szombaton.
Bosnyákovits Tünde az intézkedésről tartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kórház tíz munkatársánál jelentkeztek kanyaró megbetegedésre utaló tünetek, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést.
A szakember az MTI kérdésére elmondta, a kanyarógyanús dolgozók 1975 és 1991 között születtek, de a legfiatalabb munkatársnál nem igazolták még a fertőzést.
Romániában 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak, a legtöbb esetet a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek. 16-an belehaltak a betegségbe, köszönhetően a pár éve tartó, az ortodox egyház által is támogatott oltásellenes kampánynak.
Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója korábban közölte, a magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon "népességszintű védettség" alakult ki a betegséggel szemben.
A kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg - tudatta a szakember.