Csoda történt? Eltűnt, majd megkerült Szűz Mária és Jézus
Elállt a lélegzete a franciaországi La Balme-de-Sillingy temploma gondnokának: Szűz Mária és a kisded szobra nyom nélkül eltűnt, és a templomon sem volt behatolás nyoma.
Az esetről a Le Dauphiné Libéré című francia lap számolt be.
A misztikus eset múlt héten pénteken történt. Paulette, a gondnoknő elképedve vette észre, miután kinyitotta a templomajtót, hogy a Szűz és a Gyermek aranyszínű szobra eltűnt. Megdöbbenése még nagyobb lett, amikor körbejárva azt tapasztalta, hogy az épületen behatolásnak semmilyen nyomát sem találta.
Körbetelefonálta kollégáit, hogy valaki esetleg "kölcsönvette-e" a szobrot valamilyen vallási rendezvényre, de semmi ilyesmi nem történt.
A szobor nagyjából úgy került meg, ahogy eltűnt: a templom lépcsőjén találták meg, gondosan letakarva. Azóta sem tudja senki, hogy hogyan tűnhetett el, és hogy került meg, az esetről beszámoló lap csodát emleget.
A szobor jó állapotban van, Jézus veszítette el csak az egyik ujját, amit majd visszaragasztanak.
Forrás: Pécsi STOP/Le Dauphiné Libéré |
STOP

címkék
Franciaország, La Balme-de-Sillingy, Szűz Mária, szobor, eltűnésHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Kísértetek márpedig léteznek?
Online kelt ki a fekete gólya fióka
Félelmetes invázió az amerikai partvidéken
Fényes robbanás a Holdon - videó!
Megoldódhat a rejtély: hőkamerás felvételen a Bigfoot? Videó!
Eldobható termékektől fuldoklanak az óceánok
Kitört a legaktívabb vulkán - íme az első fotó