Mivan!? Szerintük olyan káros a tojás, mint a dohányzás
A tojás sárgája a táplálkozásban csaknem annyira káros az érrendszerre, mint a dohányzás - állítják kanadai kutatók.
A Nyugat-Ontariói Egyetem 1200 alanyon végzett ultrahangos szívvizsgálatokat - férfiakon és nőkön vegyesen -, átlagéletkoruk 61,5 év volt. Az alanyokkal kérdőívet töltettek ki életmódjukról, étkezési szokásaikról, ételeikről. A kutatók arra jutottak, hogy az erek meszesedése, az érfalak rugalmatlanná válása 40 év felett lineárisan nő, de rendszeres dohányzás és - a koleszterinben igen gazdag - tojássárgája fogyasztása mellett a növekedés exponenciális, azaz jóval erőteljesebb.
A felmérés szerint a heti három tojásnál többet evőknél lényegesen előrehaladottabb volt az érfalak károsodása, mint azoknál, akik hetente legfeljebb két tojást ettek.
David Spence, a felmérés vezetője elmondta, hogy a tojás sárgája nemtől, vérnyomástól, dohányzástól, cukorbetegségtől, testtömegindextől függetlenül rontja mindenki ereinek állapotát - adta hírül a The Sun című brit lap.
A tojás veszélyéről már 60 éve folyik a vita. Az 1950-es esztendőkben kezdődött "elmarasztalása" magas koleszterintartalma miatt. A hetvenes évek legelején kicsit rehabilitálódott, akkor az volt az uralkodó álláspont, hogy napi két tojás, azaz heti 14 még nem árt igazán, ám hamarosan - 1973-ban - heti háromra szigorodott a fogyasztási határmaximum. A kilencvenes évek aztán tojásbarátiak voltak, egészséges tápláléknak nyilvánult a "tyúkgyümölcs". A kanadai tanulmány nyomán most ismét sötét árny vetül a tojásevésre - jegyezte meg a 9news.com című amerikai hírportál.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Nyugat-Ontariói Egyetem, David Spence, felmérés, kutatás, tojás, dohányzás, érrendszerHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
UFO lebegett a város felett?
Csípő- és térdprotézis nap egy fővárosi plázában
Kísértetek márpedig léteznek?
Online kelt ki a fekete gólya fióka
Félelmetes invázió az amerikai partvidéken
Fényes robbanás a Holdon - videó!
Megoldódhat a rejtély: hőkamerás felvételen a Bigfoot? Videó!