Orbán Viktor megünnepelte a szabad pálinkafőzés évfordulóját

2020. szeptember 27. 14:25 2020. szept. 27. 14:25

Nem kisebb nap a mai, mint a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulója (!), a jeles nap alkalmából ünnepséget is rendeztek, ahol Orbán Viktor is látványosan becsattintott egy féldecit.

A fontos történésről az MTI számolt be. A hírből kiderül, hogy az ünnepség a Zala megyei Becsehelyen volt. Orbán meg is simogatta a vidék szívét, beszédében azt mondta, miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek pedig egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége. 

Orbán Viktor miniszterelnök (b) a magyarországi szabad pálinkafőzés 10. évfordulóján szervezett ünnepségen a Zala megyei Becsehelyen 2020. szeptember 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormányfő a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen beszélt arról, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben, amikor "kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak, hogy mindent megváltoztassunk, amit megváltoztatásra alkalmasnak vagy szükségesnek láttunk".

Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi szabad pálinkafőzés 10. évfordulóján szervezett ünnepségen a Zala megyei Becsehelyen 2020. szeptember 27-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A 2010 szeptemberi parlamenti bejelentésben "nagy dolgok szerepeltek" a bankadótól kezdve a multik megadóztatásáig, és ebbe a 29 pontos programba V. Németh Zsolt képviselő felvetésére került be a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége - jelezte a miniszterelnök.

Az ünnepi alkalom kapcsán felidéznénk Zacher Gábor szavait, aki szerint 800 ezer alkoholbeteg él kicsiny hazánkban. 

Szerző: H. V.

(CÍmlapkép: MTI/Fischer Zoltán)
 

Forrás: Pécsi STOP/MTI