19 éves férfit gyanúsítanak a szekszárdi kislány megölésével

2019. március 10. 12:46 2019. márc. 10. 12:46

Egy 19 éves, szekszárdi férfit gyanúsít a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) annak a hatéves kislánynak a megölésével, akinek holttestét a Séd patak medrében találták meg pénteken - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője vasárnap Szekszárdon, sajtótájékoztatón. A Tolnatáj televízió horrorisztikus részleteket közölt.

Csorba Szilárd elmondta: a gyilkosság napján őrizetbe vett férfi részleges beismerő vallomást tett.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását - fűzte hozzá. Horváth László, a TMRFK bűnügyi technikai osztályvezetője felidézte, hogy a rendőrséget március 8-án este fél hét előtt nem sokkal értesítették a Patak utcában lakó kislány eltűnéséről. A szekszárdi rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg a gyermek felkutatását, és a Patak utca mögött, a Séd medrében rövid időn belül megtalálták holttestét. Az adatgyűjtés, tanúkihallgatások során vették őrizetbe a gyanúsítottat.

A férfit 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amely 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Csorba Szilárd azt is elmondta, a bűncselekmény kiemelkedő súlya miatt a szekszárdi rendőrkapitány a gyilkosság helyszínének tágabb környezetében 24 órás rendőri jelenlétet rendelt el a közrend fenntartása érdekében.

Az osztályvezető a nyomozás érdekire hivatkozva sem az emberölés körülményeiről, sem az indítékról nem nyilatkozott, azt sem erősítette meg, hogy a férfi rokona volt az áldozatnak. Újságírói kérdésre, miszerint felmerült-e szexuális indíték, annyit mondott, szakértők bevonásával folytatják az eljárást.

A szekszárdi Tolnatáj televízió pénteki beszámolójában a hozzátartozók azt mondták, hogy az elkövető a kislány büntetett előéletű, droghasználó unokatestvére, és a gyermeket koponyasérüléssel, lemeztelenítve találták meg.